A Manchester United részvényár zuhanása és ami mögötte van

Egy rekordszámú, pályán elért mélypontokkal teli szezont követően június 13-án egy újabb pofon érte a Manchester Unitedet, ezúttal a részvénypiacon.


A kereskedés zárásakor a United részvényárfolyama a New York-i Értéktőzsdén (NYSE) 11.07 dollár volt, amely szinten azóta nem álltak, hogy 2012 augusztus 10-én elindították a nyilvános kereskedést. A kereskedés másnapi megnyitásakor, június 14-én először 11 dollár alá is benézett az árfolyam.

 

A korábbi mélypont, amelyre 2012 októberében került sor, 12.25 dollár volt. Ez csak néhány hónappal azt követően történt, hogy Joel és Avram Glazer - a United vezetői, David Gill, Ed Woodward, Matt Judge és Richard Arnold társaságában - a Wall Street harangját megkongatva megtapsolták önmagukat annak bejelentését követően, hogy a klub megérkezett a tőzsdére. A két esemény között az árfolyam a megszokott ütemben ingadozott fel és le, de ez a bezuhanás új helyzetet eredményezett.

 

 

Tavaly szeptember 27-én a United részvényeinek értékét 20.50 dolláron zárták, miután a befektetőket bizakodással töltötte el Cristiano Ronaldo leigazolása és a klub jövőjével kapcsolatos általános optimizmus.

 

Szóval kilenc hónap leforgása alatt a Manchester United értéke az NYSE alapján 1.32 millárd fonttal csökkent a jelenlegi valutaátváltási értékeket figyelembe véve.

 

A United piaci kapitalizációja - az összes részvény értéke - 1.8 milliárd fonton áll, vagyis 46 százalékkal kevesebbet ér, mint amikor a csapat ígéretesen kezdte meg Premier League szereplését.

 

Egy héttel a korábbi rekordmagas árfolyamot követően, október 6-án, az árfolyam 16.94 dollár volt, amikor Kevin és Edward Glazer 9.5 millió részvényt adott el és csak az előző naphoz képest 2.68 dollárt csökkent. Amikor a tulajdonosok nagy értékben bocsátanak ki részvényeket, az elkerülhetetlenül csökkenést eredményez a részvénypiacon. A trend pedig folyamatosan negatív maradt az azt követő hetekben is.

 

A Glazerek 137 millió dollárt kasszíroztak ezekből az eladásokból, amely pénzösszegből a klub semmit se látott, így ennek értelmében a család összesen már közel 450 millió fontot szedett ki a Unitedből azóta, hogy 2005-ben, 270 millió saját tőkét berakva megszerezte a klubot, amelynek azóta is a 69 százalékát birtokolják.

 

Minden jel arra mutat, hogy a Glazerek nem érdekeltek a United teljes eladásában és bármi is történik, a tőzsdepiac csak egy kis eleme a kirakósuknak. A Chelsea megszerzéséért folyt ádáz harc mutatja, hogy milyen nagy érdeklődést mutat a piac a Premier League klubok iránt, Todd Boehly és a Clearlake Capital konzorciuma ugyanis 4.25 milliárd fontot fizetett a legvégén a londoniakért, míg a United maximális piaci kapitalizációja 3.1 milliárd font volt tavaly ősszel.

 

A United valószínűleg még értékesebb portéka lehetne a potenciális vevőknek, mint a Chelsea, az Old Trafford léptéke és a világszerte jelenlévő kereskedelmi hatásuknak köszönhetően. A brit milliárdos, Sir Jim Ratcliffe tett egy kései próbálkozást a Chelsea megszerzésére, amelyet követően a futballban járatos szakemberek már azt találgatják, mikor fog a Unitedért is próbálkozást tenni, amely pedig a kedvenc csapata.

 

Mindazonáltal a United alacsony részvényárfolyama részben azt mutatja, a piac elfogadja, hogy a Glazerek hosszabb távon is a klub élén maradnak. Középtávon a befektetők spekulálhatnak az eladás és a jó profit reményében, de a brókerek ehhez kevés biztató jelet kaptak, az alacsony részvényár pedig erre rá is erősít.

 

 

A piacra ható általános erőket sem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanis a globális szintű infláció korlátozza a költéseket. Az Egyesült Államok 30 prominens vállalatát listázó Dow Jones tőzsdei index január óta hihetetlen mélységeket jár meg, a rajta megtalálható Madison Square Garden Sports Corp, amely a New York Knicks és a New York Rangers tulajdonosa is egyben, pedig hasonló negatív utat járt be részvényeivel, mint a United.

 

Ettől függetlenül a United egy különleges példa. Mint arra Kieran Maguire, a Price of Football podcast műsorvezetője, egyetemi adjunktus rámutatott, a United részvényeinek 2012-es New York-i bevezetése óta a Dow Jones értéke 130 százalékkal növekedett. A Nasdaq, amely egy másik tőzsde, pedig ugyanezen időszak során 268 százalékos emelkedést produkált. Ehhez képest a United részvényértéke 21 százalékot csökkent. "Szóval valamit kezdeni kellene a Uniteddel" - mondta. "Ez jól példázza a United döntéshozatali folyamatának minőségét."

 

Maguire szerint a csökkenés nem csak annak tudható be, hogy a klub nincs a piacon, mint megvásárolható érték. "Az Apple részvények felfelé szárnyaltak az elmúlt évtizedben, mégse mondta senki, hogy meg lesznek vásárolva."

 

A United osztalékokat fizet, ezt pedig a részvényekbe vetett hit fenntartására kívánják használni. A következő ilyenre június 24-én fog sor kerülni, amelyek során a Glazer család részvényeire általában összesen 8 millió fontot szoktak fizetni. Ez a csökkenés is azt mutatja, a kétvenkénti osztalékfizetés önmagában nem elég arra, hogy érdeklődést generáljon a befektetők körében, Maguire-nek azonban van erre egy megalapozott teóriája.

 

 

"A United részvény áraiban minden egyes alkalommal megfigyelhető egy hatalmas ugrás, amikor valamilyen nagy változásra van kilátás a bevételek tekintetében: Szuperliga, Project Big Picture, Ronaldo. Ez az, amikor a részvénypiac jövőbeli cash flow növekedést projektál. Ez azonban mostanra elillant. A Unitednek be kell fektetnie a játékoskeret megerősítésébe a Bajnokok Ligájába való visszajutáshoz, a Newcastle előretörésével ez pedig valószínűleg még nehezebb feladatnak ígérkezik" - tette hozzá.

 

A Vörös Ördögöknél abban reménykednek, hogy Frenkie de Jong lesz a csapat nyári sztárigazolása, de egyes hírforrások szerint a Barcelonaval megegyezés még távolinak tűnik. A Unitednél maximálisan tisztában vannak a Camp Noubeli pénzügyi nehézségekkel és készek kivárni a játékos vételárának csökkenését, mivel a katalánok hihetetlen eladási kényszer alatt állnak annak érdekében, hogy rendezzék a La Liga által következő szezonra meghatározott bérkeretüket. Mindazonáltal a United eddigi inaktivitása az átigazolási piacon valószínűtlen, hogy bármilyen nagyobb hatással lenne a részvénypiacra.

 

A nagyobb képet nézve, a Unitednek úgy kellene felújítania az Old Traffordot, hogy arra más pénzét nem használhatná fel, mint ahogy arra a Szuperliga ígéretet tett:

"Lehet azzal érvelni, hogy a Szuperliga veszélye felsrófolta a részvényárakat. Ezt egyfajta egyezkedési eszközként lehetett használni arra, hogy még több pénzt lehessen kisajtolni a Premier League-től és az UEFA-tól. Mára azonban ennek a hatása semmissé vált."

 

"A piacok emellettt magasabb hozamráta iránt érdeklődnek. A Unitednek hatalmas adóssága van és bármilyen extra pénz bevonása sokba kerül számukra."

 

A klub nettó adóssága (teljes adósság mínusz készpénz) jelenleg 495.7 millió font, amely az előző évhez képest 11.8 százalékos emelkedést jelent. A bruttó adósság nem igazán változott a Glazer család 17 éve tartó uralkodása során.

 

A bevételi adatok értelmében ezek a számok kezelhetőek, de a részvényárak jól példázzák a Uniteddel kapcsolatos szélesebb körű érzéseket.  


The Athletic

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!