Murtough és Arnold Barcelonába repültek

A Manchester United illetékesei, John Murtough és Richard Arnold Barcelonába repültek, hogy sikerüljön végre kitörni a Frenkie de Jong leigazolása során létrejött zsákutcából.


A 25 éves középpályás Erik ten Hag elő számú célpontja a nyári átigazolási szezonban, az ügyletet azonban a BBC értesülései szerint hátráltatja a játékos és jelenlegi klubja közötti szerződéses probléma.

 

Egészen pontosan a probléma középpontjában azok a ki nem fizetett bérek állnak, melyekkel a katalán klub tartozik játékosának a világjárvány időszakából és ezeket 4 éven belül ki kellene fizetniük.

 

kép forrása: Besztlíg inszájdörsz

 

De Jong a klub támogatása okén késleltette a kifizetés sürgetését, ennek apropóján pedig a pénzt egy új, 4 éves szerződésben foglalva kapta volna meg. A hírek szerint pedig De Jong nem is feltétlen kíván távozni Spanyolországból, mert úgy érzi, hogy még így is tartozik a Barcanak.

 

A United részéről kihangsúlyozták, hogy amennyiben nem sikerül az üzletet így sem nyélbe ütni, úgy vannak alternatívák is az egykori Ajax játékos helyett, ennek ellenére Arnold és Murtough úgy döntöttek, hogy megpróbálnak négyszemközt beszélni a Barca illetékeseivel, hogy elsődleges célpontjukat le tudják igazolni.

 

Normál körülmények legalább az egyikük most Thaiföldön lenne, ahol a United hamarosan a Liverpool ellen lép pályára.


BBC

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!