Ten Hag reakciója a Melbourne Victory elleni gyyőzelemre
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag szerint csapata megkapta jutalmát, miután hátrányból sikerült legyőzniük 4-1-re a Melbourne Victory-t.
A Vörös Ördögök már a találkozó elején hátrányba kerültek, miután a házigazdák egy gyors támadás során már a 4. percben betaláltak Tom Heaton kapujába a védők által szabadon hagyott Christopher Ikonomidisnek köszönhetően.
A holland menedzser csapata azonban még a szünet előtt szépített, illetve meg is fordították az állást Scott McTominay megpattanó lövésével és Anthony Martial találatával, aki így már a második gólját jegyzi a felkészülési időszak során.
A fordulást követően Marcus Rashford növelte az előnyt Eric Bailly passzából, majd egy jobb szélről beadott labdát a Victory védője, Edmond Lupancu a saját hálójába juttatott, ezzel pedig ki is alakult a 4-1-es végeredmény.
Megfelelő reakció
"Egyértelmű volt, hogy egy kompakt ellenféllel állunk szemben, akik nagyon szervezettek voltak, felkészültek ránk és nehéz volt ellenük játszani. A góljuk után a srácok azonban nagyon jól reagáltak. Főleg a jobb oldalon sikerült nagyobb helyzeteket kialakítanunk az első félidőben, aztán a fordulás után megkaptuk a jutalmunkat."
A fociban építkezni kell
"Azt mondanám, hogy azokkal az ellenfelekkel könnyebb játszani, akik többet támadnak, mert előbbre jönnek és nagyobbak a terek. Amikor egy csapat beáll védekezni, akkor többet kell mozogni, futni és nagyon fontos, hogy kontrollálni tudd a labdát és a döntéseidet. Intelligenciára van szükség ahhoz, hogy építkezni tudj."

Az ifjúság ragyogott
"Ezért hoztuk el őket. Szeretnék lehetőséget adni mindenkinek, hogy megmutathassák, mire képesek. Kíváncsiak vagyunk, hogy képesek lesznek-e hozzájárulni azonnal a Manchester United sikereihez, vagy esetleg szükség van-e még valakinél kölcsönben töltött időszakra. Nagyon jó, hogy a Unitednek ennyi tehetséges játékosa van. Javulásra és fejlődésre van szükségük."
Benyomás Ausztráliáról
"Csodálatos ez a stadion egy ilyen hatalmas városban, mint Melbourne. Érezni, hogy a sportnak itt kultúrája van. Ausztráliában szeretik a focit meg az egyéb sportokat is, mert ez egy igazi, sport szellemiségű város."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 15 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló