Ten Hag üzenete a támadóinak
Erik ten Hag üzenetet küldött támadóinak az MUTV-nek a Crystal Palace elleni meccs után adott interjújában.
A holland menedzser is jól látta, hogy az elöl játszó Anthony Martial, Marcus Rashford és Jadon Sancho is betalált a Crystal Palace ellen 3-1-re megnyert felkészülési találkozón, a csapat pedig így folytatta jó formáját a túra során.
Ten Hag úgy érzi, hogy a csapat gólszerzésben mutatott teljesítménye igazolja az általa megkövetelt kemény munkát és úgy véli, hogy ez a szezon során is meghozza majd eredményét.
A menedzser elfogadta a csatárok korábbi érvelését arra vonatkozóan, hogy spórolniuk kell az energiájukkal, hogy elöl minél frissebbek és veszélyesebbek tudjanak lenni, az ő filozófiája szerint viszont minél magasabban sikerül a labdát visszaszerezni, annál több lehetőséget tudnak teremteni a Vörös Ördögök.

Ennek egyik klasszikus példája volt Martial gólja a Liverpool elleni felkészülési meccsen, amikor egy gyors labdaszerzést követően egymaga vezethette kapura a labdát és szerzett gólt.
"Remélem sikerült meggyőznünk a támadókat arról, hogy rengeteget kell dolgozniuk. Sokat futniuk."
"Gyakran látni támadó játékosokat, akikből hiányzik az energia és csak a támadásokba fektetnek munkát. Most láthatták azt is, hogy ha sok energiát fektetnek be a védekezésbe ők is, akkor a jutalom az, hogy több gólt szereznek, mert már fent képesek visszaszerezni a labdát."
"Egyetlen ellenfél sem szereti, ha már a védősoruknál megverik őket, nekünk pedig ez nagy előnyt jelenthet, de kell hozzá az egész csapat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 15 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló