Ten Hag: Lenyűgöző teljesítményt nyújt a támadó kvartett
Erik ten Hag azt mondja, hogy eddig lenyűgözte, amit négy támadójától látott a felkészülési túrán, ugyanakkor megerősítette azt, hogy a Vörös Ördögök további igazolásokkal próbálnak meg erősíteni az átigazolási időszakban.
Anthony Martial, Marcus Rashford és Jadon Sancho neve egyaránt szerepel a túra gólszerzői között, Bruno Fernandes pedig nagyban segíti mögöttük az ő eredményességüket.
Amikor a támadó kvartettről kérdezték az Aston Villa elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatón, Perthben, Erik ten Hag a következőt válaszolta.
"Láthatják, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a támadó szekcióban, menedzserként ilyet látni pedig külön öröm."
"Szerencsés a csapat, hogy ilyen 'fegyverek' állnak rendelkezésére a támadásoknál, de nekik is minden nap javulniuk és fejlődniük kell."
A holland menedzser már azt is nagyon várja, hogy a klub két újabb igazolása, Christian Eriksen és Lisandro Martinez is csatlakozzanak csapatához, amikor a jövő hét folyamán visszatérnek Manchesterbe, illetve ahhoz is ragaszkodott, hogy a Vörös Ördögöknek további játékosokat kell keresniük az átigazolási piacon, akik tovább javíthatják a keretet.
"Több opcióra van szükségünk, ez egyértelmű" - jelentette ki. "Ez létfontosságú, ha sikereket akarsz elérni, mert a szezon nagyon hosszú lesz, de van még időnk igazolni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!