Ten Hag: A játékosok követik a sikerhez vezető szabályokat
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag arról beszélt, hogy a Vörös Ördögök elkezdték betartani azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy sikeresek legyenek.
A United Liverpool elleni győzelmét egy 1-0-s siker követte a Southampton ellen a St. Mary's-ben, Ten Hag pedig úgy érzi, hogy csapata kezd hozzászokni ahhoz, amit a nehezen induló szezon elején kért tőlük.
A menedzser a szombati mérkőzés lefújását követően elmondta: "Láttam egy csapatot a pályán, jó szervezést, egymásért küzdő játékosokat, a szabályok betartását és szerintem voltak nagyon jó futballpillanatok is és a legjobb periódusunkban gólt is szereztünk a fordulóst követően."
"A csapattal folytatjuk a közös utazást, amit a felkészülési szezon első napjával kezdtünk, próbálunk erősíteni is és ehhez még mindig nyitva van az átigazolási ablak. Az új játékosoknak is elmondjuk a szabályokat, hogy azokat betartva játszanak majd."
"A labdarúgás egy csapatsport, bonyolult sportág 11 játékossal 11 másik ellen, így időbe telhet egy-egy bemutatkozás, mert edzeni is kell, közben játéklehetőséget is próbálunk teremteni, hogy mielőbb bekerülhessenek."

"Láttam jó pillanatokat a Liverpool ellen és most is. A Szentek ellen az első félidő végén volt szép lehetőségünk, illetve a második játékrészben is több, viszont sokkal boldogabb lennék, ha az utolsó periódusban is tudnánk irányítani a mérkőzést, mert a Southampton abban a periódusban nagy nyomást gyakorolt ránk hosszú labdákkal. Többet kell akkor is birtokolnunk a labdát és ha kell, akkor tudnunk kell a végéig nyomás alá helyezni az ellenfelet."
A győzelem egyben a United első kapott gól nélküli mérkőzése is volt a szezonban, amelynek elérését a holland menedzser a nagy csapategységben látta.
"Úgy gondolom, hogy csapatként védekeztünk, a védekezés javával pedig elégedett is voltam. Látom, hogy van még hova fejlődni, de a hátsó 4-es De Geaval nagyon egyben volt, illetve előttük Scott és Eriksen is. Szóval nyugodtan mondhatom, hogy szép csapatteljesítmény volt."
Ten Hag azt is elismerte, hogy a United szombaton nem volt a legjobb formájában, de időnként ilyen mérkőzésekre is szükség van és tudni kell ezeket is megnyerni és továbblépni.
"Szerintem itt, a Premier League-ben vannak a legjobb edzők és játékosok, nagy a mérkőzések intenzitása és ahány csapat annyi féle kihívás. Ehhez alkalmazkodni kell, meg kell találni a módot a meccsek megnyerésére. Ezt csináltuk ma."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló