Leicester City 0-1 Manchester United
Sancho góljával elhozta a három pontot a United a King Powerből.
Ha csütörtök, akkor United-meccs, mondhatjuk ezt az idei szezonban is, hiszen az Európa-ligában ezeken a napokon rendezik majd a találkozókat. Azonban egyelőre most bajnoki összecsapás várt a Vörös Ördögökre, akik a Leicester otthonában léptek pályára.
Az első percek során a tizenhatosok között járt a labda, majd a 7. perc környékén sikerült beszorítania a hazaiakat Eriksenéknek. Szögletekig eljutott a vendégcsapat, majd Eriksen egy lövést is megereszthetett kapura, de a gól elmaradt.
15 perc elteltével éledezett a Leicester, a játék inkább a manchesteri térfélen folyt, azonban a United szerzett vezetést a félidő felénél. Egy remek ellentámadás végén Rashford kiválóan tálalt Sancho elé, aki elvitte a kapus mellett a labdát, majd a kapuba gurított. 1-0 a Vörös Ördögöknek!
A gól jót tett a Unitednek, amely ezután teljesen a kezében tartotta a mérkőzés menetét. A Rókák szinte helyzetet sem tudtak kialakítani, bár Ten Hag csapata sem a szezon legjobb támadójátékát nyújtotta az első félidőben.
Fordulás után sokkal intenzívebben játszott a Leicester, teljesen beszorította a Unitedet. De Geának nagyot kellett védenie Maddison szabadrúgásánál, azon kívül azonban nem volt komolyabb feladata.
Negyedóra elteltével tudott kiszabadulni Ten Hag csapata és egyre többször jutottak el a hazai tizenhatosig, bár helyzet nem alakult ki.
A 65. percben McTominay szabálytalankodott Maddison ellen, nagyon jó helyről végezhetett el szabadrúgást a hazaiak 10-ese, aki szerencsére a sorfalba bombázott.
Teljesen tehetetlen Leicester játszott az utolsó 15 percben, mely során könnyedén át tudott robogni a középpályán a manchesteri alakulat. A csereként beálló Ronaldo többször is helyzetig jutott, ollózott, lőtt, de nem sikerült betalálnia.
A rendes játékidő utolsó percében Fernandes beadását Iheanacho rosszul találta el, nem sok kellett ahhoz, hogy öngólt szerezzen a támadó.
Ahogy a Soton elleni, úgy ez a bajnoki sem volt könnyű munka, még akkor sem, ha a mérkőzés legnagyobb részében nem forgott veszélyben a vezetés, még úgy sem, hogy a végén Maddison és Justin is lövéssel próbálkozott.
Premier League, 5. forduló
Leicester City 0-1 Manchester United
King Power Stadium
Vezette: Craig Pawson
Leicester: Ward - Justin, Ndidi, Evans, Thomas - Soumare - Maddison, Tielemans(Iheanacho 76.), Dewsbury-Hall, Barnes - Vardy(Daka 88.)
Nem használt cserék: Iversen, Albrighton, Brunt, Castagne, Soyuncu, Iheanacho, Praet, Perez
United: De Gea - Dalot, Varane, Martinez, Malacia - McTominay, Eriksen - Elanga(Casemiro 59.), Fernandes, Sancho(Ronaldo 68.) - Rashford(Fred 87.)
Nem használt cserék: Heaton, Kovar, Lindelöf, Maguire, van de Beek, Garnacho
Gólszerző: Sancho 22'
Sárga lap: Vardy, Maddison illetve Dalot, Malacia, Martinez
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |