Hat játékos bekerült az UEFA keretbe
A Manchester United hat fiatal játékosa rákerült a klub Európa-liga keretének B-listájára.
Bár a listára való rákerülésük még nem feltétlenül jelenti azt, hogy érdekeltek lesznek meccsnapokon, de annak egyértelmű eredménye, hogy az akadémia számos tehetsége az elmúlt napokban már együtt készült a felnőtt csapat keretével.
A kapusok közé Radek Vitek neve került fel, aki így csatlakozott David de Gea-hoz, Martin Dubravkahoz és Tom Heatonhoz.
A középső védő, Tyler Fredricson kulcsembere az előző szezonben Ifjúsági FA-kupát nyert csapat döntőig tartó menetelésének, ám a Nottingham Forest ellen sajnos betegség miatt nem lehetett ott a fináléban.
Kobbie Mainoo, aki szintén egyike a tavalyi aranyérmeseknek, idéntől már az U21-es csapatot erősíti, a Carlisle United elleni EFL Trophy meccsen pedig jól is teljesített.

Kobbie Mainoo
Zidane Iqbal már megcsillogtatta tudását a Vörös Ördögök nyári felkészülési túrája keretében is, az érett produkciót nyújtó iráni felnőtt válogatott játékos pedig egyben a legidősebb a most listára került szextettből.
Shola Shoretire, Iqbalhoz hasonlóan már szerepelt felnőtt szinten a manchesteriek színeiben és már szerepelt az Európa-ligában is, amikor a csütörtöki ellenfél Real Sociedad elleni 0-0-s döntetlen alkalmával csereként lépett pályára 2021-ben. Az angol U19-es válogatott játékos azon az estén a klub legfiatalabb európai kupameccsen szereplő játékosává avanzsált.
A lista Charlie McNeillel válik teljessé - a középcsatár eredményes volt a Carlisle ellen és betalált a hétvégén a Liverpool ellen 2-2-re végződött Premier League 2 bajnokin is. A pénteken 19. születésnapját ünneplő támadó szinten nagy hatással volt az előző szezonban nagy sikert elérő, Steve Binnion vezette U18-as csapatra.
Anthony Elanga szintén a B-lista tagjának tekinthető, mivel megfelel a kritériumoknak.
A Manchester United Európa-liga kerete:
Kapusok: David De Gea, Tom Heaton, Martin Dubravka, Radek Vitek*.
Védők: Victor Lindelof, Harry Maguire, Lisandro Martinez, Tyrell Malacia, Raphael Varane, Diogo Dalot, Luke Shaw, Aaron Wan-Bissaka, Axel Tuanzebe, Tyler Fredricson*.
Középpályások: Bruno Fernandes, Christian Eriksen, Fred, Casemiro, Jadon Sancho, Facundo Pellistri, Donny van de Beek, Scott McTominay, Zidane Iqbal*, Kobbie Mainoo*.
Csatárok: Cristiano Ronaldo, Anthony Martial, Marcus Rashford, Antony, Anthony Elanga*, Shola Shoretire*, Alejandro Garnacho, Charlie McNeill*.
* = B-lista.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ