Ten Hag gondolatai Ciprusról

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elégedett volt a három pont megszerzésével az Omonia Nicosia elleni idegenbeli Európa-liga csoportmérkőzésen, de szerinte csapatának több felelősségtudattal kell játszania, hogy a továbbiakban elkerüljék az újabb, potenciálisan sokba kerülő hibákat.


Vegyes első félidei teljesítmény

"Jól kezdtük a mérkőzést. Az első 30 perc tényleg nagyon jól sikerült, tudtunk néhány helyzetet kidolgozni egy igen kompakt csapat ellen, ami nem túl könnyű. De aztán hibáztunk és az utána következő 10 percben nagyon rosszak voltunk. Ez nem történhet meg, felelősséget kell vállalnunk azáltal, hogy először is, ilyen módon nem kapunk gólt, aztán ha mégis, akkor megbirkózunk vele, higgadtak maradunk, tartjuk magunkat az előzetesen megbeszélt tervhez és maradunk a pozíciónkban."

 

A cseréink hatása

"Igen [elégedetségre okot adó]. Először is, több mozgásra, védelem mögé befutásra volt szükségünk. Ez volt az első dolog, amely után a cserék pedig hatást gyakoroltak az eredményre. Nagyon boldog vagyok azzal, ahogyan Marcus és Anthony teljesített a beállásuk után és azt kell mondjam, hogy Luke-kal [Shaw] is, mert hatással tudott lenni a meccsre. Magasan tartottuk a tempót, voltak mozgások és sokkal jobban és hatékonyabban voltunk képesek a kapu elé kerülni."

 

Martial visszatérése

"Szeretném nagyon óvatosan csinálni ezt, mert volt egy jó felkészülési szezonja, majd az Atletico Madrid elleni utolsó 10 percben megsérült, amit követően a Liverpool ellen visszatérhetett, de aztán megint sérülés hátráltatta. Nem erőltethetem túl. Terveknek megfelelően kell cselekednem és én jelen pillanatban ezen is vagyok, de az eléggé egyértelmű, hogy elégedett vagyok a teljesítményével. Mindegyik cserénk nagyon jó hatásfokkal szállt be és ez az, amit egy padról beálló játékostól el is várok. Nem csak a kezdőtizeneggyel kell játszanod, ötöt cserélhetünk, szóval minden cserejátékosnak bevetésre készen kell állnia. Ma este a legjobb példát láthattuk arra, hogy ez mit jelenthet."

 

Ronaldo hatása a mérkőzésre

"Szerintem az első kettő lövésnél [amit ő produkált] a kapus nagyon jó védéseket mutatott be. Számos helyzete volt, emellett pedig ő is előkészített többet. Nagyon jól mozgott együtt a támadással Marcus Rashford első góljánál és vitt el egy védőt, szóval hatással volt a meccsre."

 

 

Fontos győzelem az E-csoportban

"Ez egyértelmű. Ez jobb helyzetbe hoz minket a csoportban és az is nyilvánvaló, hogy meg kell nyernünk ezt a kvartettet."

 

A minket idegenbe elkísérő szurkolótábor

"Mindig hatalmas a szurkolói támogatásunk. Mint megtudtuk, 1100 szurkolók érkezett az Egyesült Királyságból és többen innen Ciprusról is, Manchester Unitedként pedig a legjobb teljesítményt akartuk számukra nyújtani. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor egy jó Manchester Unitedet láthattak, de fejlődnünk kell. Ha sikerül az ilyen leckékből tanulnunk, akkor sikeresek lehetünk, nekünk pedig ezt is kell tennünk."

 

A folyamatunk

"Ez egy folyamat. Egy projekt és egy folyamat, amelyet már tudtunk a kezdetektől. Minden egyes napon a maximumunkat kell nyújtanunk. Minden nap fejlődnünk kell és néha előfordul, hogy az ember visszaesik. Ilyenkor újra talpra kell állnunk és én ezt is várom el a keretemtől. Folytatnunk kell a munkát, minden alkalommal meg kell tanulnunk a leckét és a maximumot nyújtani. Számomra csak a jó jelent elég jót és mi messze vagyunk ettől. Láthattuk vasárnap is. Sokkal jobban kell teljesítenünk és mi ezt is tettük a korábbi mérkőzéseinken - sokkal intenzívebb volt a játékunk. Az intenzitás az, amiben sokkal többet kell adnunk. Ez jelentette a hatalmas különbséget a City és köztünk. Ez az elvárás a keret felé, a játékosoknak pedig felelősséget kell vállalniuk ezért."

 

Vasárnap az Everton következik

"Nem lesz túlzottan sok lehetőségünk az edzésre [azelőtt a mérkőzés előtt], de ez csak a bemelegítés volt, vasárnap már harcra késznek kell lennünk, hogy bírjuk az ottani csatát. Minden az intenzitásról szól, ebből sokkal többre és jobbra van szükség. Ha összehasonlítjuk a múlt vasárnapi teljesítményünket ebben a tekintetben a City-vel, akkor az volt számunkra a legnagyobb tanulság. Sokkal nagyobb intenzitásra van tőlünk szükség az olyan mérkőzéseken, mint a City elleni volt, vagy mint az Evertonnal szembeni lesz. Kemény küzdelem lesz és erre fel is kell készülnünk."

 

Pénteki regenerálódás Cipruson

"Ez volt a legjobb választás a regenerálódás és a vasárnapi mérkőzésre való felkészülés szempontjából."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Everton - Manchester United

Premier League, 10. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!