Antony várja, hogy ismét az Old Traffordon játszhasson
A Manchester United támadója, Antony izgatottan várja, hogy ismét az Old Trafford közönsége előtt léphessen pályára a ma délutáni, Newcastle elleni találkozón.
A fiatal brazil játékos remekül kezdte pályafutását a Unitedben, mivel a Premier League-ben első 3 meccsének mindegyikén eredményes volt, ez a széria pedig az Arsenal ellen 3-1-re megnyert rangadón kezdődött, nagyjából 6 héttel ezelőt.
A United Review-nak adott interjújában Antony kifejtette, hogy a United hívei által teremtett légkör nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megélhesse ezt a számára dicsőséges pillanatot.
"Érzelmes volt" - mondta Antony. "Lúdbőrös voltam az Arsenal elleni gólomnál, éreztem a klub történetének szellemét és a szurkolók szeretetét. Nagyon boldog vagyok, hogy most ennek a részese lehetek és megtapasztalhattam, milyen nagyszerű érzés ez."
"Az első meccsemen gólt szerezni úgy, hogy a szurkolók ott vannak a hátam mögött igazán emlékezetes volt. Nagyszerű pillanat volt számomra és hálás vagyok a szurkolók szeretetéért."
Antony és csapattársai kemény próbatétel elé néznek ma délután, mivel a Szarkák látogatnak az Old Traffordra, akik a szezon során még csak 1 bajnokit veszítettek el és a 6. helyen állnap a tabellán, 1 ponttal lemaradva a United mögött. Antony mindent bele akar adni, hogy megfeleljen a kihívásnak és szeretné folytatni remek formáját.
"Ahogy mondtam, szeretem kifejezni az érzéseimet. Harcos vagyok és mindent beleadok a klubért" - mondta a brazil.
"Örülök a lehetőségnek és kiváltságnak élem meg, hogy ezt a mezt viselhetem. Remélem, hogy segíthetek abban, hogy a United oda kerüljön, ahol lennie kell és, hogy számos trófeát nyerhetek majd ezzel a nagyszerű klubbal."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 11. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzésOld Trafford
2024-05-15 21:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
2024-04-21 16:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
2 | Manchester City | 36 | 91 | 33 | +58 | 85 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 36 | 71 | 59 | +12 | 63 |
6 | Newcastle | 36 | 79 | 57 | +22 | 57 |
7 | Chelsea | 36 | 73 | 61 | +12 | 57 |
8 | Manchester United | 36 | 52 | 56 | -4 | 54 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 36 | 54 | 58 | -4 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő