Ten Hag: Megfelelően kell menedzselni az opcióinkat
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag kijelentette, a Newcastle United elleni kezdőcsapat kijelölésekor nyitva kellett hagynia lehetőségeit a támadószekcióban.
A Vörös Ördögök nélkülözni voltak kénytelenek Anthony Martialt, így Cristiano Ronaldo rohamozott csatárként a Szarkák ellen 0-0-s döntetlenre végződőtt találkozón.
Marcus Rashford a kispadról állhatott be a második játékrész utolsó felében, de ő se tudott segíteni a mérkőzés eldöntésében, így végül pontosztozkodással zárult az Old Traffordon rendezett mérkőzés.
Fred és Rashford is közel álltak pedig ahhoz, hogy otthon tartsák mindhárom bajnoki pontot, amely kapcsán Ten Hag elmondta, a sűrű menetrendjük miatt megfelelően kell rotálnia csapatát.
"10 nap alatt négy tétmérkőzésen kell megméretnünk magunkat" - kezdte a holland szakember hivatalos mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján.
"A csatároknál fenn akarom tartani a frissességet, ezért rotálnunk kell ott."
"Voltak problémáink [Anthony] Martiallal és mivel nem bevethető, ezért kevesebbet tud játszani."
Az igen sűrű októberi hónap vége előtt még négy mérkőzés vár a manchesteriekre, amelyek közül az elsőre már szerdán sor kerül, amikor az Antonio Conte vezette Tottenham Hotspur látogat majd az Álmok Színházába.
Ezt szombaton este egy Stamford Bridgen rendezendő vendégjáték követi majd a Chelsea ellen, mielőtt egymás után két hazai meccsen a Sheriff Tiraspolt és a West Ham Unitedet is fogadná a Ten Hag legénység.
Abban a reményben, hogy sikerülni fog az elmúlt időszak jó teljesítményeire építeni, a korábbi Ajax edző annak is hangot adott, miként kívánnak pozitív eredményeket elérni mindegyik októberi megmérettetésükön.
"[Marcus] Rashford nem volt jó passzban és emiatt nem volt energiája a teljes mérkőzésen játszani, szóval az ilyen esetek a megoldására tervet kell készítenünk" - tette hozzá.
"Négy mérkőzésünk van ebben a hónapban, amelyeket mind megakarunk nyerni, vagy legalábbis megfelelő eredményt szeretnénk rajtuk elérni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Tottenham
Premier League, 12. forduló