Ten Hag: Garnacho tündökölt

Alejandro Garnachot Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere kezdőként küldte pályára a Sheriff Tiraspol ellen.


A 18 éves játékos a támadó szekcióban Cristiano Ronaldo és Antony mellett került a Vörös Ördögök kezdőjébe a Sheriff Tiraspol ellen 3-0-ra megnyert Európa-liga találkozón, az Old Traffordon. 

 

Garnacho lett a 2022-es FA Ifjúsági-kupa győztes csapatából, aki így azzal büszkélkedhet, hogy bekerült a felnőtt csapat kezdőjébe és a bal szélen végig kiváló teljesítményt nyújtott, lendületet és vágyat mutatva arra, hogy legyőzze védőit és megnehezítse az ellenfél életét.

 

 

A tinédzser bebizonyította, hogy méltó Ten Hag bizalmára és helyes döntés volt kezdőbe nevezni a hazai mérkőzésen. 

 

"Szerintem jó teljesítményt nyújtott, azt csinálta, amit vártam tőle" - mondta Ten Hag. "Az elmúlt hetekben kiváló volt a hozzáállása, erősebb, elszántabb lett és lehetett látni, hogy mennyire tehetségesen bánik a labdával a szűk területeken is, védekezik és és egy az egyben is megveri az ellenfeleit. Képes lesz versenyre kelni a társaival a posztjáért és ez jó a futballban."

 

 

Tan Hag bízik benne, hogy Garnacho ezt az esttét jutalomként éli meg és arra fogja ösztönözni, hogy mégjobb legyen. 

 

"Megérdemelte ezt a lehetőséget, de még bőven van hova fejlődnie, főleg a védekezésben, a nyomásban és a presszingben" - tette hozzá a holland. "De láthattuk, hogy milyen szűk helyeken képes megtalálni a megfelelő megoldást."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!