Fulham 1-2 Manchester United

Nagyon fontos győzelmet aratott a Manchester United. Bár sokáig úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a vége, Garnacho az utolsó pillanatokban eldöntötte a három pont sorsát.


Egy nagyon lelkes Fulham várta a Vörös Ördögöket a ma délutáni bajnokin. 

 

A hazaiak előtt adódott az első lehetőség, Vinicius lövése megpattant Malacia lábán, De Gea így lábbal védett nagyot.

 

A 8. perc végén Shaw kiváló felívelése találta meg Rashfordot, aki Martialt hozta helyzetbe, de Leno szögletre tudott menteni.

 

A 14. perc meghozta a gólt, ráadásul a United 14-ese, Eriksen kotorta be a labdát a kapuba Fernandes átadása után. A portugál támadó gólpasszal ünnepehette 100. manchesteri fellépését.

 

Nem rossz csapat ez a Fulham, remekül össze lett rakva a londoni gárda, bár ezt már a korábbi meccseik alapján is meg lehetett állapítani. 

 

A 25. percben a korábbi manchesteri, Andreas Pereira majdnem gólpasszt osztott ki, remekül tört be a tizenhatosra, jobbról középre lőtt, Wilson csúszva kapura lőtt, De Gea lábbal védett ismét. Végül les is volt, ha betalált volna a hazai gárda, nem lett volna érvényes a találat.

 

Ismét Wilson kísérletezett, ballal lőtt 18 méterről a támadó, De Gea csak öklözni merte.

 

Fernandes tört be a büntetőterületre, Martialhoz passzolt, aki lapos lövéssel lepte meg Lenot, bár a kapus beleért és átjutott rajta a játékszer, sajnos lelassult annyira, hogy a gólvonal elől menteni tudott a védelem.

 

A 40. percben remek beadást tekert a kapu elé Shaw, Martial fejelt 7 méterről, de fél métert tévedett, maradt az 1-0 a Unitednek.

 

A félidő utolsó percében Elanga sarkazása után Fernandes zseniálisan tálalta második hullámban érkező Eriksenhez, aki 15 méterről lőtt, de sajnos centikkel tévedett.

 

Izgalmas játékrészen vannak túl a csapatok, talán a manchesteriek összességében megérdemelték a vezetést, ám azért Martinezéknek is volt dolguk a másik kapu előtt, sőt De Gea is védett néhányszor.

 

Óriási lehetősége volt a Unitednek a 48. percben ahhoz, hogy megduplázza előnyét; Elanga hagyta le védőjét, lövését azonban védte Leno, a kipattanóra lecsaptt Rashford, de Leno ebbe is beleért, a labda így elkerülte a kaput.

 

Két perc múlva Martial átlövését kellett védenie a londoniak hálóőrének.

 

Jött a válasz: egy locsorgó labdát Vinicius lőtte meg fordulásból, 6 méterről, De Gea nagyot mentett. A szöglet után Ream fejelt 4 méterről, a bal felsőbe tartó labdát De Gea bravúrral tolta kapu fölé.

 

Három szögletet is lőhettek a hazaik egymás után, a harmadik végén azonban a Vörös Ördögök kontrázhattak, Rashford robogott el a jobb oldalon, középre lőtt erősen, Martial centikkel maradt le a beadásról.

 

A hazaiak növelték a tempót, aminek meg is lett az eredménye. Fernandes adta el a labdát, Robinson indította Williant, a brazil a felfutó Chairney elé gurított, aki középre lőtt, érkezett a pár perccel ezelőtt beálló James és közelről a kapuba lőtt, 1-1.

 

Nagyon leálltak a manchesteriek, támadásban nem sok érdemi megoldása volt a csapatnak a bekapott gól után sem.

 

A 72. percben egy londoni szögletet követően Palhinha ollózott, De Geának nagyot kellett védenie.

 

Végre valami... Shaw újabb jó beadása talált meg csapattársat, ezúttal McTominay fejelt, de a játékszer kapu fölött hagyta el a játékteret.

 

Már úgy tűnt, marad a döntetlen, amikor a United megindult a bal oldalon, Eriksen és Garnacho játszottak össze, utóbbi végül kilőtte a hosszú alsót, megszerezve a győzelmet a manchesterieknek!

 

Nehéz meccs volt, nagyon fontos három pontot zsebelt be Erik ten Hag csapata a Craven Cottage gyepén.
 

 


Premier League, 16. forduló
Fulham 1-2 Manchester United
Craven Cottage

 

Vezette: Paul Tierney

 

Fulham: Leno - Reid, Diop, Ream, Robinson - Cairney(Onomah 92.), Palhinha, Wilson(James 59.), Pereira, Willian - Vinicius
Nem használt cserék: Rodak, Duffy, Adarabioyo, Chalobah, Harris, Mbabu, Sekularac

 

United: De Gea - Malacia, Lindelöf, Martinez, Shaw - Casemiro, Eriksen - Elanga(McTominay 55.), Fernandes, Rashford - Martial(Garnacho 73.)
Nem használt cserék: Bishop, Dubravka, Fred, Maguire, van de Beek, Iqbal

 

Gólszerző: James 61' illetve Eriksen 14', Garnacho 93'

 

Sárga lap: Reid

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!