Ten Hag reakciója a Cadiz elleni vereségre
Bár Erik ten Hag csalódott a Cadiz elleni 4-2-es vereség miatt, mégis azt mondja, hogy egyáltalán nincs kiakadva az eredmény miatt.
A Vörös Ördögök vereséget szenvedtek az Etadio Nuevo Mirandillában miután mindkét félidőben 2-2 gólt kaptak, bár Ten Hag elsődlegesen inkább arra fókuszált, hogy minél több játékos lehetőséghez jusson.
Anthony Martial büntetője és Kobbie Mainoo találata sajnos kevésnek bizonyult, mivel a házigazdák részéről Carlos Garcia, Anthony Lozano, Ruben Sobrino és Tomas Alarcon is eredményesek voltak, így az angol rekordbajnok vereséggel indította téli felkészülését.
A mérkőzés után Erik ten Hag csalódottan nyilatkozott.
"Egyértelműen csalódott vagyok. Az első 15 percben nagyon bealudtunk, de utána is folytattuk. Fenyegetést jelentettek folyamatosan és olyan, amilyen a második gólnál volt nem történhet meg. Nem volt éber a védelem, de a középpálya is aludt. Ez nem lehetséges és nem elfogadható."

"Ezt követően kicsit megráztuk magunkat, büntetőt kaptunk. Szerintem jogos volt és a második félidőben is járt volna egy, de az első teljesen jogos volt. Visszajöttünk a meccsbe, de nem sikerült az első félidő végéig egyenlítenünk."
A második játékrészben Ten Hag számos fiatal játékost vetett be, közülük pedig Kobbie Mainoo volt a leginkább megnyerő. Beállítása után színt hozott a csapat játékába.
Erik ten Hag szerint a fiatal játékosok nagy energiával mennek bele a mérkőzésekbe és sokat tanultak abból a 45 percből, amit most kaptak.
"Energiát adnak, futnak, harcolnak. Talán nem mindig megfelelően szervezetten, tehát hibáznak, de az is tény, hogy ők még nem ezen a szinten játszanak. Jó lecke volt nekik."
"Láthatták, hogy az apró hibáknak következményei vannak."
Annak ellenére, hogy a holland csalódott volt a végeredmény miatt, azt mondta, hogy levonja a Cadiz ellen látottakból a megfelelő következtetéseket és motivációként fogja felhasználni a spanyol csapat elleni tapasztalatot.
"Amit az első 15 percben csináltunk egyszerűen nem történhet meg. Azok nem mi vagyunk és nem játszhatunk így. Átbeszéljük a látottakat, akár holnap is és meg kell húznunk egy határt a lezáráshoz és tovább kell lépnünk. A jövőben még egy ilyen nem eshet meg velünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló