Manchester United 3-0 Nottingham Forest

Magabiztos győzelmet aratott a United a Nottingham ellen és ezzel a sikerrel egy pontra megközelítette a negyedik helyet.


Szakadó esőben lépett pályára a két csapat az Old Traffordon. A Unitednél soha nem látott védelmet tekinthettünk meg, hiszen Varane társa középen Shaw lett.

 

A 6. perc hozta meg az első nagy helyzetet. Wan-Bissaka beadását Rashford vette át, lövését blokkolták, de a labda Malacia elé került, aki lapos lövést indított, Hennessey nagyot védett.

 

A vendégek támadásban nem sok vizet zavartak az első félidő első 15 percében, viszont a védelem jól állt a lábán, a manchesteriek a jobb oldalon próbálkoztak inkább, azonban a kapu előtt rengeteg védő volt folyamatosan és sikerült tisztázni.

 

Labdabirtoklásban - ahogy arra számítani lehetett - hatalmas fölényt mutatott a United, sokszor gyors passzokkal operált a csapat még ilyen időjárási körülmények közepette is.

 

A 19. percben Eriksen végzett el egy szögletet, laposan lőtte a tizenegyes környékére, ahova Rashford érkezett, a labda pedig a hálóban kötött ki. Nagyszerű gól volt, 1-0 a Vörös Ördögöknek.

 

Négy perc múlva megduplázta előnyét Erik ten Hag csapata; Casemiro saját tizenhatosnál szerelt zseniálisan, majd Rashford kapott óriási indítást, egy csel után lövés helyett a középen érkező Martialhoz passzolt, aki 17 méterről laposan lőtt, Hennessey beleért, de nem tudott hárítani, a labda a gólvonalon túlra jutott, 2-0!

 

A 32. percben jött az első kaput eltaláló lövés a Foresttől, Yates jó 27 méterről lőtte el a labdát, De Geát is meglepte vele, aki érdekes megoldást választva, mellkassal szögletre mentett.

 

Antony próbálta bevenni a kapu jobb felső sarkát, de tekerése magass volt.

 

A 40. percben a semmiből szépített a Forest - legalábbis néhány másodpercig úgy tűnt. Lodi szabadrúgása szállt be a kapu elé, Yates fejese pedig a kapuban kötött ki. Azonban a VAR után kiderült, les volt a gól előtt, így maradt a 2-0.

 

Összeszedett, lendületes játékot mutatott a csapat és teljesen megérdemelten vezetett kettő góllal a félidőben.

 

Jobban kezdte a második játékrészt a Nottingham, elsősorban jobbról érkező beadásokra kellett figyelniük Varane-éknak.

 

Az 56. percben gyönyörű kontrát vezetett a Unite, Rashford robogott a bal szélen, elképesztő labdával hozta helyzetbe Fernandest, aki tovább tette Antony-nak, a brazil azonban nem tudott gólt szerezni, Hennessey kiválóan védett.

 

Nem sokkal később Fernandes passzolt Martial elé, a francia lövésénél ismét nagyot hárított a vendégek kapusa.

 

Két manchesteri csere hozta össze a következő helyzetet, Garnacho indította van de Beeket, aki Rashford elé tálalt, az angol azonban nem tudott duplázni, Hennessey védett remekül.

 

A 72. percben Casemiro löbbölt alá a labdának egy szöglet után, Hennessey azonban visszaért a kapujába és léc fölé tolta a játékszert.

 

Kicsit leült a meccs a végére, azonban a 87. percben Casemiro labdaszerzése után kihagyhatatlan helyzetbe hozta honfitársát, Fredet, aki nem is hibázott, a hosszúba lőtt, 3-0 ezzel már!

 

Több kimagasló egyéni teljesítmény, összességében nagyszerű produkció a csapattól. Bár nincs kimondott 9-ese ten Hagnak, így is sikerült három gólt lőni. 


 

Premier League, 17. forduló
Manchester United 3-0 Nottingham Forest
Old Trafford, 73608 néző

 

Vezette: Anthony Taylor

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Varane(Maguire 77.), Shaw, Malacia - Casemiro, Eriksen(Fred 77.) - Antony(van de Beek 65.), Fernandes, Rashford(Elanga 87.) - Martial(Garnacho 65.)
Nem használt cserék: Heaton, Williams, Bennett, Iqbal

 

Forest: Hennessey - Aurier(Williams 74.), Worrall, Boly, Lodi(Toffolo 62.) - Yates, Freuler, Mangala(Dennis 62.) - Johnson, Awoniyi(Surridge 62.), Lingard(O'Brien 53.)
Nem használt cserék: Smith, Cook, Colback, McKenna

 

Gólszerző: Rashford 19', Martial 23', Fred 87'

 

Sárga lap: Malacia, Eriksen, Garnacho illetve Mangala

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!