Ten Hag Shaw sokoldalúságát dicséri

Erik ten Hag szerint a Luke Shaw által a Manchester United hatsó tengelyében nyújtott sokoldalúság hatalmas pluszt jelent.


Az alapvetően bal oldali védőként játszó 23-as mezszámú Southampton nevelés a Vörös Ördögök legutóbbi két tétmérkőzését Raphael Varane párjaként a védelem tengelyében játszotta végig, miután betegség vagy válogatottbeli kötelezettség miatt a klub legtöbb, eredetileg is középhátvéd poszton szereplő játékosa nem volt hadra fogható.

 

Új posztja ellenére Shaw teljesítményével mindkét összecsapáson nagyon jó benyomást keltett, hozzásegítve csapatát két kapott gól nélkül lehozott meccshez és hat bajnoki ponthoz.

 

A keddi, Bournemouth elleni hazai bajnokit megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján Ten Hag is csak elismerő szavakkal tudott védőjéről beszélni, produkcióit "parádésnak" minősítve.

 

"Erről meggyőződhettünk a legutóbbi két mérkőzésen [hogy Shaw gyakrabban is képes lehet bal oldali belső védőt játszani]" - mondta Erik a média képviselőinek.

 

"Szerintem parádésan teljesített, nagyon lenyűgöző volt."

 

"De azt is tudjuk, hogy ő egy hihetetlenül jó szélső védő, egy ilyen extra opció pedig mindig remek egy csapat szempontjából." 

 

 

Ten Hag arra is utalást tett, hogy Shaw-ra a friss világbajnoki aranyérmes, de a katari torna vége óta nem játszó Lisandro Martinez alternatívájaként az angol válogatott játékos ballábasságára tekintettel esett a választása.

 

"Szerintem a legjobb párosítás Rapha és Shaw volt [a Wolves ellen]" - tette hozzá.

 

"Különösen védelmi szempontból, mert tudtuk, hogy a Wolves milyen sebességű játékosokkal rendelkezik a jobb szélen, ő [Shaw] pedig ezt képes volt ezt kezelni annak érdekében, hogy mi a támadásainkat a bal oldalon vezethessük a támadó felfogású Tyrell Malacia révén, szóval ez így jól illeszkedett ebbe a képbe."

 

Mivel Martinez szépen lassan elkezdi visszanyerni a válogatott szünet után megfelelő erőnléti állapotát, így Shaw hamarosan újra eredeti pozíciójában találhatja majd magát csapaton belül.

 

De a most megismert képességei alapján nem lenne meglepő, ha az előttük álló sűrű időszakban újra elővenné ezt a fegyverét.

 

"Ha nálunk van a labda, akkor egy bal lábas játékos számára mindig jobb szögek állnak rendelkezésre a pályán."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!