Plusz egy bajnoki a januári rangadók között

A Premier League bejelentette, hogy mikor kell pótolnia a Manchester Unitednek a Crystal Palace ellen elmaradt bajnokiját.


A Selhurst Parkban lejátszandó találkozót eredetileg az Őfelsége, II. Erzsébet halála miatti tisztelet jeleként halasztották el, január 18-án, szerdán azonban pótolni fogják a felek.

 

A kezdés időpontja magyar idő szerint 21:00-kor lesz.

 

A bejelentéssel kapcsolatban a Premier League elnézést kért a szurkolóktól és a felektől a késői tájékoztatás miatt és elmondták, hogy megértik, ha a szurkolók csalódotak.

 

"Bár a liga arra törekszik, hogy a lehető leggyorsabban értesítse a feleket az új időpontokról, az egyedi körülmények miatt ez most nem volt lehetséges."

 

 

A Sasok elleni találkozó mellett a Unitednek van még egy elhalasztott összecsapása a Leeds ellen, amelynek még nincs új időpontja.

 

A januári menetrend így még zsúfoltabbá vált, a Palace elleni idegenbeli mérkőzés előtt pedig az Old Traffordra érkezik a városi rivális Manchester City, utána pedig az Arsenal elleni idegenbeli PL találkozó következik, majd január 27-30. között valamikor a Reading ellen lépnek pályára a Vörös Ördögök az FA-kupa 4. fordulójában.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!