Játékosértékelés: Manchester United 2-1 Manchester City

Lássuk a Manchester City elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Nem nagyon tudták veszélyeztetni a kapuját a vendégek, amikor pedig mégis, akkor tehetetlen volt, mert a védelme cserben hagyta. 6

 

Aaron Wan-Bissaka: Volt idő, amikor a városi rivális ellen megszégyenítés áldozata volt, ez viszont nem az a nap volt. Védekezésben nagyon biztos lábakon állt, sokat szerelt és még a támadásokat is igyekezett erején felül támogatni. 7

 

 

Raphaël Varane: Gyakran kimozgatta a középpályára visszalépő Haaland a védőfalból, de szerencsére nem lett belőle nagyobb probléma. Rengeteg kulcsfontosságú fejpárbajt nyert meg, emellett pedig vezére volt a hátsó alakzatnak. 7

 

 

Luke Shaw: Gyakorlatilag zsebre tette Haalandot és sokat elárul a teljesítményéről, hogy eredetileg bal oldali védőként három vérbeli középhátvédet szorított a kispadra. 7

 

 

Tyrell Malacia: Gyakran az ő oldalán próbálta futtatni támadásait a City, de ő sokkal jobb produkcióval rukkolt elő, mint ősszel. A bekapott gólnál hibázott a helyezkedését illetően, de ez egy előremutató teljesítmény volt a hollandtól. 7

 

 

Casemiro: Nem tudta megakadályozni De Bruyne centerezését a bekapott gól előtt, de cserébe gólpassz adott az egyenlítéshez. Rengeteg energiát mozgósított a védekezsében, a támadójátékra ezúttal kevesebb lehetősége volt. 7

 

 

Fred: Eltökélt és feladatorintált volt, ami valószínűleg De Bruyne semlegesítése volt. Ezt a bekapott gól előtti szituációt leszámítva maximálisan megoldotta és fáradhatatlanul zakatolt a csapat sikeréért. 8

 

 

Christian Eriksen: Nem ízlett neki a támadó középpályás pozíciója. A védekezésből támadásba átmeneteket jól kötötte össze, de az egyértelmű, hogy nem itt a leghasznosabb csapatának. 6

 

 

Bruno Fernandes: Nagy helyzetet hibázott el a mérkőzés legelején, de a gólja megváltoztatta a mérkőzés alakulását, amely után olyan tűzbe hozta a közönséget és társait, hogy még a győzelem is meglett. 8

 

 

Marcus Rashford: Két nagy ziccert is elhibázott az első félidőben, majd félő volt, hogy a szünetről már nem jön ki a pályára. Szerencsére nem így lett és gyakorlatilag gólpasszt adott Brunonak azzal, hogy nem ért a labdába Casemiro kiugratásánál, majd ő is eredményes tudott lenni. 8

 

 

Anthony Martial: Sokkal többet volt játékban, mint az utóbbi hetekben megszokhattuk tőle, még ha csatárként nem is ez a mérőszáma. Már egymás után másodszorra cserélik le a félidőben, ami kezd nevetségessé válni. 5

 



Cserék:

 

Antony: (46. percben Anthony Martial helyett) Harmatgyenge produkció az egymás után két meccsen is gólt szerző braziltól. Csatárként kezdett, amit bár ne tett volna, de utána a szélről se volt hatással a csapatra. 5

 

 

 

Alejandro Garnacho: (72. percben Christian Eriksen helyett) Jól szállt be és veszélyes tudott lenni a bal szélen. A hab a tortán, hogy gólpasszal járult hozzá Rashford győztes találatához. 7

 

 

Harry Maguire: (91. percben Marcus Rashford helyett) Későn állt be. 6

 

 

Scott McTominay: (91. percben Casemiro helyett) Későn állt be. 6

 

 

Lisandro Martinez: (92. percben Tyrell Malacia helyett) Későn állt be. 6

 


Menedzser:

 

 

Erik ten Hag: Antony csatárként való alkalmazása nagyon nem sült el jól, ellenben Garnacho becserélése. Jól nyúlt bele a kezdőcsapat összeállításakor is a csapat szerkezetébe, Fred kullancsként követte és semlegesítette De Bruyne-t. 7
 
 
 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Marcus Rashford

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!