Közeleg Sancho visszatérése
Jadon Sancho kedden ismét a Manchester United felnőtt csapatával edzett.
A 22 éves támadó azóta nem lépett pályára a Unitedben, hogy október 22-én lecserélték a Chelsea elleni 1-1-es döntetlen során.
A múlt héten már visszatért Carringtonba, hogy személyre szabott edzésterv szerint dolgozzon, amelyről még novemberben állapodott meg klubjával. Most pedig a United menedzsere, Erik ten Hag és Sancho szerint is eljött az ideje, hogy ismét részt vegyen a csapat edzésein.
Mivel Jadon nem kapott meghívót a válogatottba Hollandiába utazott és egyénre szabott edzésprogramot végzett olyan edzők közreműködésével, akikkel korábban Ten Hag együtt dolgozott.
Fontos tudni, hogy Sanchot nem száműzték a keretből, de a holland menedzser úgy látta, hogy romlik a formája. Ten Hag irányítása alatt már több játékos is távozott a klubtól, de eddig a döntések őt igazolják.
Ten Hag december elején így magyarázta a döntést: "Nem láthatták őt a legutóbbi meccseken, nem volt a megfelelő állapotban és edzettségi szinten, így most egyéni edzésprogramot végez. Azt akarjuk, hogy ezt csinálja végig és remélhetőleg hamarosan viszont láthatjuk őt."
Arra a kérdésre, hogy Sancho miért nem utazott el a spanyolországi edzőtáborba decemberben Ten Hag azt mondta: "Nem elég fitt. Néha vannak olyan körülmények, amelyek az edzettségtől független rányomják súlyukat a teljesítményre. Jelenleg fizikai programot végez és a célunk az, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjen."
"Jól teljesített a felkészülési időszakban, a szezon kezdetekor is játszott jó meccseket például a Liverpool, a Leicester, vagy az Arsenal ellen" - magyarázta Ten Hag. "Miután visszaesett a teljesítménye nem tudtuk, hogy mi okozza. Kutattunk és most próbáljuk visszahozni. Itt fizikai és mentális dolgok kombinációjáról van szó."
A holland menedzsert megkérdezték arról is, hogy mikor vette észre, hogy valami gond van.
"Legtöbb esetben ez lassan derül ki. A túrán jól szerepelt, a bajnokság elején nagyon jól játszott, majd gyengült a teljesítménye. Először csak figyeled, aztán a statisztikák is alátámasztják ezt. A szezon elején voltak góljai, gólpasszai kulcsfontosságú pillanatokban, fontos meccseken, majd ezek egyre másra eltűntek."
Decemberben Ten Hag így fejezte be Sanchoval kapcsolatos gondolatait: "A lehető leggyorsabban vissza akarjuk hozni, de nem tudom megmondani, hogy ez mikorra várható."
A United menedzsere azonban most örülhet, mert az angol támadó visszatért az edzésekre a legutóbbi 9 meccsüket megnyerő csapattársai mellé.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Crystal Palace - Manchester United
Premier League, 7. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló