Wan-Bissaka: Egymásért játszunk
A Manchester United védője, Aaron Wan-Bissaka arra törekszik, hogy segítse a Vörös Ördögöket további pozitív eredmények elérésében, ami egyébként szerinte a csapaton belüli összetartásnak köszönhető.
Az angol jobb szélső védő a héten adott interjút a klubmédiának, miután kiválóan teljesített a szombati, Manchester City elleni rangadón, melyről úgy nyilatkozott, hogy az elért siker a kollektív felelősségvállalásnak köszönhető.
"Számomra első a csapat, a csapat mindenek előtt" - mondta. "A csapat teljesítmény a lényeg."
"Elégedett voltam az egyéni teljesítményemmel a City ellen és ezzel mindig segíteni tudok a körülöttem lévő csapattársaknak is. Összetartozunk és segítjük egymást a pályán."
Volt egy pillanat a derbi során, amikor Aaron megmutatta, hogy a támadásokhoz is képes hozzátenni, ez pedig az volt, amikor magabiztosan 'eltáncolt' 3 City védő között is, mielőtt elpasszolta a labdát a tizenhatoshoz.
Az Old Trafford közönsége reagált is erre, Wan-Bissaka pedig azt mondta, hogy ezzel is sikerült feltüzelni a szurkolókat, hogy mégjobban bíztassák őt és társait.
"Igen, határozottan jó volt hallani a tömeg éljenzését. Ez az önbizalmat is növeli, hogy tovább csináld, amihez a legjobban értessz. Sikerült örömet okozni a szurkolóknak, ők pedig megalapozták a további hangulatot, szóval az egy remek pillanat volt."

A United mozgalmas évkezdete még közel sem ért véget, szerda este a Crystal Palace, majd hétvégén az Arsenal ellen kell bizonyítaniuk. A bajnokik mellett Ten Hag csapatára egy kétfordulós találkozó is vár a Ligakupa döntőjébe jutásért a Nottingham Forest ellen, közeleg a Barcelona elleni Európa-liga összecsapás is és ne hagyjuk ki a sorból a Reading elleni FA-kupa viadalt sem.
A zsúfolt időszakkal kapcsolatban is megosztotta Aaron az ambícióit.
"Tudjuk, hogy a ránk váró mérkőzések egyike sem lesz sétagalopp, de mindegyikre a győztesekre jellemző mentalitással megyünk, mert a végső siker érdekében mindegyik meccset a lehető legjobban kell lejátszanunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Crystal Palace - Manchester United
Premier League, 7. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |