Manchester United 3-1 Reading

Lassan indult be a szekér, de a második félidőben már jöttek az eredményes támadások is, a Vörös Ördögök pedig magabiztosan győztek a Reading ellen.


Erik ten Hag nem sokat módosított a Nottingham elleni kezdőcsapatán, csupán Maguire benevezése jelentett változtatást.

 

Ince szabadrúgásával indult a találkozó, azonban a sorfal remekül állt a lábán, majd szinte az ellentámadásból Wan-Bissaka centerezését próbálta kapuba lőni weghorst, ám nagyot blokkolt a védelem.

 

A 8. percben Eriksen lőhetett szabadrúgást nagyszerű helyről, a dán a hosszú alsót célozta meg, de tévedett.

 

Hét perc telt el az újabb lehetőségig, Rashford szabadrúgása kiválóan szállt a kapu felé, a vendégek portása csak öklözni merte, ám épp Eriksen elé került a játékszer, de a Reading szerencséjére egy védőjük nagyot blokkolt.

 

Antony is veszélyeztetett, nem sok hiányzott a gólhoz, csupán centik, de sajnos a brazil tekerése elkerülte a kaput.

 

A félidő felénél az addigi fölényét még nagyobbá emelte a United, Paul Ince gárdája ki sem tudott jönni saját kapujuk előteréből, a labdákat pedig nagyon gyorsan elszórták. Sorozatosan jöttek a lövések, de sajnos mind pontatlanra sikeredett.

 

A 35. percben megtört az átok, végre a hálóban kötött ki a labda. Casemirotól indult a játék, Weghorst fejelte át a labdát a hosszúra, érkezett Rashford, aki a kapuba fejelt, 1-0. Csak sajnos les volt Weghorst eseténél, így a gól érvénytelen.

 

Casemirot buktatták a büntetőterületen belül, de a csapat nem kapott tizenegyest. Hogy miért nem, azt csak a játékvezető tudhatja...

 

A szünet előtti pillanatokban mindkét kapu veszélyben volt. Előbb Malacia vette le a labdát az ellenfélnek saját kaputól 6 méterre, szerencsére blokkolt a védelem. Nem sokkal később Wan-Bissaka beadását Weghorst lőtte kapura estéből, de a kapus révetődött a labdára.

 

Fordulás után Fernandes lőtt csúnyán kapu fölé. A portugál ezen a meccsen sem brillírozott, lövései kifejezetten gyengék voltak.

 

A türelem rózsát terem, vagy jelen esetben gólt. Antony adott csodálatos átadást a védők között kilépő Casemironak, akinagyon higgadtan emelte át a kapust és lőtt a hálóba, 1-0 a Vörös Ördögöknek!

 

A brazil klasszis három perccel később megduplázta saját és csapata góljainak számát. Fernandes balról visszalőtt középre Frednek, aki Casemironak tette le a játékszert, amit a középpályás egyből eltekert 24 méterről a bal alsó sarokba, 2-0!

 

Az ex-liverpooli Carroll hozta a tőle "megszokottat" egy könyöklés után bekapott sárga lap után Casemiro ellen szabálytalankodott, ami után kiállította őt a játékvezető.

 

Hamar kihasználta az emberelőnyt a United, egy szöglet után Fernandes lőtte be laposan a labdát a kapu elé, érkezett Fred és sarokkal a kapuba passzolt, 3-0!

 

A 70. percben az éppen beállt Garnacho lövésénél blokkolt nagyot a vendégek védelme, megúszták az újabb találatot.

 

Cserék sora következett mindkét oldalon, amely majdnem tíz percre teljesen széttöredezte a játékot, majd a 81. percben a Reading remek támadással közel került ahhoz, hogy egy gólra felzárkózzon, remek helyzet alakult ki, de végül elhalt a támadás. Sőt, kontrázott a Unite,d mely végén Garnacho lövését fogta az újonnan beállt hálóőr.

 

Nem oly régen szebb napokat látott Reading ellen magabiztosan nyert a csapat és jutott tovább a kupában.

 

 

FA-kupa, 4. forduló
Manchester United 3-1 Reading
Old Trafford

 

Vezette: Darren England

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Malacia - Casemiro(Mainoo 73.), Eriksen(Fred 57.) - Antony, Fernandes(Pellistri 69.), Rashford(Garnacho 68.)  - Weghorst(Elanga 73.)
Nem használt cserék: Heaton, Martinez, Varane, Williams

 

Reading: Lumley(Bouzanis 75.) - Hoilett(Mbengue 69.), Yiadom, Holmes, McIntyre, Baba - Hendrick,(Craig 76.) Loum(Fornah 62.), Ince - Joao(Long 76.), Carroll
Nem használt cserék: Azeez, Dann, Guinness-Walker, Meite

 

Gólszerző: Casemiro 55', 58', Fred 67' illetve Mbengue 72'

 

Sárga lap: Malacia illetve Carroll

 

Kiállítva: Carroll
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!