Sabitzer: Itt érezni az elszántságot

Marcel Sabitzer megerősítette, hogy viharos kölcsönvétele után élvezi az életet a Manchester Unitednél.


Az osztrák játékos már három mérkőzésen szerepelt a Premier League-ben Erik ten Hag csapatában annak ellenére, hogy csak 12 napja érkezett a Bayern Münchentől.

 

Miután csereként debütált a Crystal Palace felett aratott szűk győzelem alkalmával az Old Traffordon, Sabitzer a Leeds United elleni hazai és idegenbeli mérkőzésen is kezdett.

 

Ezek a meccsek kemény küzdelmek voltak, az új fiút pedig lenyűgözte az a csapatszellem, amely lehetővé tette a Vörös Ördögök számára, hogy két győzelmet arassanak és két gólos hátrányból mentsék dönetlenre a derbit a yorkshire-i riválissal szemben.

 

 

"Érződik az első pillanattól kezdve" - mondta Sabitzer, amikor a csapaton belüli pozitív szellemről kérdezték.

 

"A Leeds elleni idegeli egy nagy meccs volt és meg kell nyernünk ezeket a meccseket. Készen álltunk rá, jó volt a hozzáállásunk."

 

"Tudtuk, hogy két nehéz meccs vár ránk és a végéig koncentrálnunk kell."


Casemiro eltiltása miatt Sabitzer Freddel párban kezdett a középpálya közepén az Elland Roadon és nagy szerepet játszott Marcus Rashford vezető góljában.

 

A Leeds térfelén előre haladva a 15-ös számú játékos észrevette Luke Shaw-t a bal szélen és tökéletes labdát rajzolt a balhátvéd lábára. Az angol válogatott játékos ezután remekül kanyarított középre, Rashford fejese pedig megtörte a házigazdák makacs ellenállását.

 

"Ő [Marcus] nagyszerű srác, nagyszerű játékos, és jelenleg nagyon sokat segít nekünk" - ismerte el az osztrák, amikor termékeny csapattársáról kérdezték.

 

 

Sabitzert az Elland Roadon is kérdezték Erik ten Haggal való kapcsolatáról, aki az átigazolási határidő napján elhozta őt, hogy megerősítse a Vörös Ördögök középpályáját a szezon végéig.

 

"Jó a kapcsolatunk, sokat beszél nekem arról, hogy mit vár el tőlem, én pedig igyekszem teljesíteni” – válaszolta Marcel. – "Jól érzem magam, szeretek itt lenni."

 

Óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy a középpályás meghosszabbíthatja-e szerződését a jelenlegi szezonon végén.

 

"Ez egy kölcsön és jelenleg csak ennyit tudok mondani [erről]" - mondta. "Azt mondhatom, hogy nagyon jól érzem magam itt, szeretem a csapatot, a klubot, szeretem az Old Trafford légkörét... Szóval meglátjuk, mi lesz a nyáron."

 

Addig is Sabitzer kizárólag az aktuális feladataira koncentrál, mivel új csapata továbbra is négy fronton versenyez, beleértve az Európa-ligát, a Ligakupát és az FA kupát.

 

A Leeds United elleni győzelemmel a Vörös Ördögök átmenetileg a második helyre kerültek a Premier League-ben, majd a Manchester City később a nap folyamán legyőzte az Aston Villát és visszaszerezte a pozíciót az éllovas Arsenal mögött.

 

"Nehéz [megnyerni a címet], egy kicsit le vagyunk maradva tőlük, de ahogy mondtam, megyünk tovább, végezzük a dolgunkat" - mondta Sabitzer.

 

"Nagy meccsek várnak ránk, így folytatnunk kell a munkát és meglátjuk, mi lesz a szezon végén."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!