Irwin: Lewandowski maga a veszély
A Manchester United legendája, Denis Irwin úgy véli, Robert Lewandowski fenyegető gólveszélye miatt a Vörös Ördögök védőinknek fel kell kötni a nadrágot.
A lengyel válogatott játékos nyári érkezése óta folytatja remek formáját a katalán klubnál, a csütörtöki Európa-liga összecsapáson pedig kétség kívül gyarapítani kívánja góljainak számát.
Korábbi védőként Irwin - aki játékosként háromszor is szerepelt az ikonikus Camp Nouban - nagyszerű tanácsadó lehet egy ilyen támadó kezelésére.
A várva várt mérkőzés előtt betekintést nyújtott abba, hogy mit gondolhatnak majd a United védői, mielőtt Lewandowski ellen lépnek pályára.
Lewandowski pályafutása során 703 mérkőzésen 532-szer volt eredményes klubcsapataiban, ebből 344-et mindössze 375 meccsen ért el a Bayern München színeiben.
A jelenleg a Barcelonánál Xavival dolgozó lengyel csatár idén 27 meccsen már 23-szor talált be, a katalánok pedig vezetik a La Ligát.
"Újra ezt csinálja a Barcelonában, nagyon jól játszik” – tette hozzá Irwin. "Nagy tapasztalattal rendelkezik – egyike azoknak a játékosoknak, akiknek nem számít hány évesek, mindig gólokat szereznek."
"Hátvédeinknek, különösen a két középső védőknek fel kell kötni a nadrágot."

"De a Barcelona egészében egy nagyszerű támadócsapat, rengeteg gólt szerez. Bárki is játszik, a védelmünknek egységesnek kell lennie és ügyelnie kell arra, hogy ne engedjünk túl sok helyzetet nekik.”
Denis úgy véli, hogy a Barcelona elleni Európa-liga párharc megnyerése "kemény üzenet" lenne a riválisoknak és kétségtelen igazolása annak, hogy a Vörös Ördögök Erik ten Hag keze alatt micsoda fejlődésen mentek keresztül.
"Az egyik nagyágyúval állunk szemben, aki remekül szerepel hazája bajnokságában” – tette hozzá. "[A győzelem] kemény üzenet lenne a szurkolóinknak és mindenkinek, az utóbbi nehéz szezonok után."
"Óriási előrelépés történt ebben a szezonban és ez igazolná az irányt, amerre haladunk. Úgy gondolom, hogy a győzelem a játékosok, a stáb, a menedzser és a szurkolók számára is hatalmas plusz önbizalmat jelentene."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ