Csapathírek a Barca meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag pozitív hírekkel szolgált Anony, Anthony Martial és Scott McTominay állapotát illetően.
Miután az előbb említett 3 játékos nem utazott el Barcelonába az Európa-liga csütörtöki rájátszásának első fordulójára, a holland menedzsert róluk is kérdezték a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
A velük kapcsolatos kérdések leginkább arra irányultak, hogy bevethetők lesznek-e majd a február végén megrendezésre kerülő Ligakupa fináléban a Newcastle ellen, amely a két Barcelona elleni összecsapást követi, ezeket pedig közben egy Leicester elleni bajnoki színesíti.
"Jól néznek ki" - válaszolta Ten Hag a Camp Nou-ban tartott sajtótájékoztatón. "Azt gondolom, hogy jó úton járnak a visszatéréshez és hamarosan visszatérnek a csapatos edzésekhez az egyéni munka végeztével."
"A hét végén Scott talán már elkezdhet a többiekkel edzeni, a hétvége után pedig talán már Antony is csatlakozhat, de majd meglátjuk."
"Amit most látunk, hogy haladnak előre."

A United kénytelen lesz nélkülözni a csütörtöki találkozón Marcel Sabitzert és Lisandro Martinezt, akik eltiltásukat fogják tölteni. A sajtótájékoztatón Erikhez Luke Shaw is csatlakozott és meg is kérdezték tőle, hogy tervezi-e azt, hogy Licha távollétében ismét a védelem tengelyében szerepelteti majd az angol védőt.
"Azt hiszem, hogy sok lehetőségünk van csapaton belül megoldani a pótlását és persze, használhatjuk Luke-ot szélső, de akár belső védőként is" - mondta a menedzser. "Láttuk a hétvégén is, hogy mindkettőt csinálta és mindkét helyen jól teljesített. A védelem közepén vannak más lehetőségek is és ők is jól teljesítenek. Kiválasztjuk majd, hogy melyik játékos fog ott szerepelni."
A hosszabb távon sérült Christian Eriksen és Donny van de Beek nem lesznek bevehetők ezeken a találkozókon sem.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ