Pellistri: A debütálásom emlékezetes volt

Január 10-én, kedden Facundo Pellistri bemutatkozott a Manchester Unitedben a Charlton elleni Ligakupa mérkőzésen.


Annak ellenére, hogy csak az utolsó 10 percben kapott szerepet, a fiatal uruguayi gólpasszt adott Marcus Rashfordnak, a Vörös Ördögök pedig 3-0-ra nyertek és bejutottak az elődöntőbe.

 

Egy közelmúltbeli interjúban, amely a Leicester elleni meccsnapi United Review-ban jelenik meg, Facundo “tökéletesnek” írta le azt az estét.

 

"Hihetetlen volt, mert már régóta vártam ezt a pillanatot” – mondta. "Élveztem, hogy a pályán lehetek és a Manchester United mezét viselhetem és erre szerencsére volt nagyjából 10 percem. Sokat voltam játékban és Rashfordnak gólpasszt is adhattam."

 

"Szóval ez egy nagyon jó pillanat volt, tökéletes, egy olyan éjszaka, amelyre emlékezni fogok.  Valahányszor edzek, vagy mérkőzésen szerepelek emlékezni fogok arra az estére, mert hihetetlen volt."

 

Pellistri azon maroknyi fiatal játékos egyike, akik Erik ten Hag irányítása alatt kaptak lehetőséget az első csapatban, Alejandro Garnacho és Kobbie Mainoo társaságában.

 

 

 "Ten Hag hihetetlen" - tette hozzá a 21 éves játékos. "Nagyon jó mentalitása van. Az első napokban, amikor ideérkezett, nagyon világosan fogalmazta meg az elképzeléseit és úgy gondolom, hogy mi ezeket megértettük és ezt igyekszünk a pályán is megmutatni."

 

 "Egyértelmű elképzelése van, mindig elmondja, hogy miben kell javulnod, úgy gondolom, hogy csak így juthatunk a csúcsra."

 

 "Jók az edzések, jó a mentalitás és úgy gondolom, hogy a menedzser és az összes stábtag azért van itt, hogy kijavítsák a hibákat és remélhetőleg ez így is fog folytatódni."

 

A Charlton elleni bemutatkozás mellett Pellistri a hónap elején debütált a Premier League-ben is a Vörös Ördögök színeiben a Leeds ellen, ahol a United 2-2-es döntetlent játszott a yorkshire-i csapattal.

 

 Vasárnap ismét lehetőséget kaphat a Leicester ellen, de az uruguayi válogatott kitart amellett, hogy elsődleges célja az, hogy segítse a United a három pont megszerzésében.

 

 "Hihetetlen volt, hogy a bajnokságban debütálhattam, de amire jobban koncentráltam, hogy segítsem a csapatot azon a mérkőzésen” – magyarázta. „A végén döntetlen született, ami természetesen nem túl jó eredmény, de ahogyan elértük, az dicséretes."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!