Cox: Nagyon büszkék vagyunk rá
Kobbie Mainoo vasárnap debütált a Premier League-ben, amikor a középpályás a Leicester City elleni 3-0-s győzelem alkalmával a 80. percben lehetőséget kapott.
A 17 éves játékos Marcel Sabitzert váltotta a Rókák ellen, elérve ezzel egy újabb mérföldkövet ebben a számára emlékezetes szezonban.
Mainoo még januárban debütált az első csapatban, amikor a United 3-0-ra megnyerte a Charlton Athletic elleni Ligakupa negyeddöntőt, emellett pedig már többször leülhetett a kispadra Erik ten Hag csapatában.
Vasárnap, amikor a Vörös Ördögök már kontroll alatt tartották a mérkőzést az Old Traffordon, Ten Hag lehetőséget adott a fiatal játékosnak.
A szezon elején, miután Mainoo már kétszer pályára lépett a felnőtt csapatban (a Leicester volt a harmadik), a United Akadémia vezetője, Nick Cox interjút adott a klubmédiának, ahol beszélt a tinédzser fejlődéséről.
"Mindig nagyon örülünk, amikor egy fiatal játékos debütál, különösen, amikor kezdő egy mérkőzésen” – mondta Cox. "Nagyon más a kispadról beszállni, mint kezdőként pályára lépni, szóval ezt meg kellett tapasztalnia (a Charlton ellen)."
"A menedzser nem tesz szívességet. Akkor játszol a csapatban, ha elég jó vagy."
"Nem részesülsz különleges bánásmódban, mert fiatal srác vagy, aki a saját akadémiánkról érkezik, ezt ki kell érdemelni. Ő ezt megtette, és ez nagyszerű."
Cox azt mondja, hogy büszke amikor látja, hogy egy játékos, aki gyermekkora óta a Unitednél van betör az első csapatba és hozzáteszi, hogy a Ten Hag irányítása alatti munka csak előnyére válik a fejlődésében.
"Hosszú az út" – mondta. "Nyilvánvalóan nagyon büszke vagyok rá, örülök neki és a családjának."
"Nagyon kicsi kora óta velünk van. Sok ember kemény munkája és erőfeszítése volt, hogy támogassa őt és egyengesse az útját, most pedig a menedzser és a stábja viseli gondját."
"Jól fognak bánni vele, mert nagyon elkötelezettek a fiatal játékosok iránt és gondoskodnak arról, hogy csapatuk fiatal játékosokból álljon – különösen saját nevelésűekből."
"Ten Hag pontosan megtanítja neki, hogyan játsszon, hogyan legyen az első csapat állandó tagja és hogyan kaphat a jövőben rendszeres játéklehetőséget."
"Jó látni, ha egy játékos a klubnál marad, az akadémián nevelkedik, az első csapattal dolgozik és végül itt találja meg a helyét a felnőtt csapatban. Ez az ideális fejlődési folyamat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |