Casemiro: Címeket akarok nyerni a Uniteddel
Casemiro beszámolt róla, mennyire vágyik arra, hogy ebben a szezonban sikerekhez segítse a pályán a Manchester Unitedet.
A 31. születésnapját csütörtökön, azaz a Barcelona Európa-ligában történt legyőzésének napján ünneplő brazil múlt nyáron a Real Madridtól igazolt Manchesterbe, azóta pedig kihagyhatatlan tagjává vált Erik ten Hag alakulatának. Eddig 32 mérkőzésen lépett pályára a szezonban, amelyek során négy gólt szerzett és hat gólpasszt is adott.
Casemiro villámgyorsan közönségkedvenccé avanzsált az Old Traffordon az ellenfelek támadójátékának megakadályozásában végzett szerepe és a csapatrészeket összekötő játékban vállalt feladatai végett.
A Királyi Gárda színeiben kilenc éven keresztül halmozta a trófeákat, a United 18-asa most pedig arra készül, hogy új állomáshelyén is folytassa a csapat szintű elismerések begyűjtését. Erre az első alkalma manchesteri mezben hétvégén, a Newcastle United elleni Ligakupa döntőben kínálkozik.
"Azt szeretném, ha itt úgy tartanának számon, mint egy trófeákat nyerő játékost" - kezdte Casemiro a TeamViewer Játékosnaplók sorozatának róla szóló részében.
"Ez a legfontosabb dolog. Attól függetlenül, hogy nyerünk-e vagy sem, mert tudjuk, hogy nagyon nehéz címeket elhódítani, különösen a Premier League-ben, ahol minden mérkőzés nagyon kemény."
"De én címeket és fontos mérkőzéseket akarok itt nyerni. Ez nem könnyű. Ezzel tisztában vagyunk. Különösen amiatt, mert a világ legnehezebb bajnokságáról beszélünk."
"Viszont én azt akarom, hogy itt erről ismerjenek."

A Premier League-et Európa egyik legnagyobb fizikai igénybevételű bajnokságaként tartják számon, de Casemiro a La Ligaból érkezve is remekül tudott alkalmazkodni az angol futball sajátosságaihoz.
A TeamViewernek adott exkluzív videós interjúban szívesen meg is osztotta tapasztalatait a helyi pontvadászatból.
"Nos, őszintén, ez nagyon más" - tette hozzá a válogatott középpályás.
"Különösen a körülmények, például az itteni mérkőzések intenzitása végett."
"Nem próbálom alábecsülni a La Ligat, de az itteni mérkőzések sokkal nehezebbek, sokkal több átmenet van."
"Spanyolországban általában, ahogy itt hívják, a tiki-taka futballt preferálják. Itt sokkal több védekezésből-támadásba átmenet, gyors támadásvezetés van."
"Mindegyik bajnokságnak megvannak a maga erősségei, szokásai. Én ezzel tisztában vagyok és mindegyiket tisztelem. De a legfontosabb dolog mindegyik játékos számára, hogy a lehető leggyorsabban alkalmazkodjon az aktuális körülményekhez."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Ligakupa, döntő
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |