"Mindent a debütálásom érdekében tettem"
"Szerencsére megkaptam ezt a lehetőséget és nem ment rosszul, ami további szereplésekhez vezetett.”
A Manchester United korábbi középpályása, Darren Fletcher a rá jellemző szerénységgel így emlékszik vissza Unitedes felnőtt pályafutásának kezdetére, amely pontosan 20 évvel ezelőtt történt.
Miközben a skót jelenleg a klub technikai igazgatójaként az Old Trafford pályáját szemléli és látja, ahogy a Vörös Ördögök kisétálnak a játékos kijárón, hogy ezen a szent helyen pályára lépjenek, elgondolkodhat azon, milyen érzés volt, amikor 2003. március 12-én, 19 évesen ő ugyanezt tette.
"Elképesztő volt. Az FC Basel ellen játszottunk a Bajnokok Ligájában és én kezdtem a jobbszélen" - mondja a United Review vasárnapi számának adott interjúban.
"19 éves voltam, amikor debütáltam, de egy kicsit az is bennem volt, hogy 'ennek hamarabb kellett volna megtörténnie'. Ifjúsági játékosként sok sérüléssel küszködtem, így nagyjából 18 hónapot, közel két évet hagytam ki sérülések miatt.”
“De 19 évesen még mindig fiatalnak számítasz, debütálni a Manchester Unitedben pedig egy különleges pillanat volt. Ez volt az, amire egész életemben törekedtem. Amikor fiatal vagy, minden arra irányul, hogy debütálj és az első csapatban játszhass. Csodálatos érzés volt.”
Fletcher 73 percig töltötte be David Beckham megszokott szerepét a középpálya jobb oldalán, majd lecserélték és a legendás 7-es lépett a pályára helyette.
A Vörös Ördögök addigra már kiegyenlítették Christian Gimenez első félidőben szerzett sokkoló vezető találatát a vendég svájciak ellen a jobbhátvéd, Gary Neville ritka góljával - aki szintén az Akadémián végzett, akárcsak Fletcher és Beckham.
Szerencsére Darren neve az összeállításban nem volt ritka látvány. Összesen 342 alkalommal lépett pályára a United színeiben, ebből 30 kivételével mindet Sir Alex Ferguson alatt, mielőtt a legendás menedzser 2013-ban visszavonult.
Fletcher mindössze 12 éves korában találkozott először Sir Alexszel, amikor első salfordi mérkőzésén lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Egy skóciai tehetségkutató, Andy Perry ajánlására meghívták, hogy edzen a Uniteddel és ő minden bizonnyal a legtöbbet hozta ki ebből az izgalmas lehetőségből.
"Ha őszinte akarok lenni, elég lazán álltam hozzá, mert csak fociztam, nem gondoltam túl" - emlékezett vissza Darren.
"Már a nagy skót klubok, a Rangers és a Celtic is felkértek, hogy menjek próbajátékra és néhány angol klub is. Ismertem a Manchester United kapcsolatát Sir Alex Fergusonnal, ez egy hatalmas klub. De számomra ez nem jelentett gondot, hiszen futballozni akartam. Ez egy újabb lehetőség volt, hogy valahol meccset játszhassak.”
"Péntek reggel érkeztem, péntek este edzettem, szombat reggel pedig a Littleton Roadon játszottam. Aztán visszamentem a The Cliffre [edzőpálya], ahol gyorsan elküldtek Sir Alex Fergusonhoz, szóval elég jól játszhattam a meccsen!”
"Azt hiszem, van egy híres kép rólam Sir Alexszel, rajtam van a kék-fehér idegenbeli mez a 90-es évek közepéről. Az, hogy felvisznek, hogy találkozzak Sir Alexszel, onnantól kezdve mindennapos dolog lett számomra. Amikor próbajátékon játszottam a The Cliffben és a Littleton Roadon, a klub gondoskodott róla, hogy felvigyenek hozzá.
"Ez is azt mutatja, mennyire odafigyelt a részletekre és milyen misztikum övezte a Manchester Unitednél és a fiatal játékosok körében."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!