Ten Hag beszélt Garnacho állapotáról
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere friss információkat közölt Alejandro Garnacho sérüléséről, amelyet a Southampton elleni 0-0-s döntetlen alkalmával szenvedett el az Old Traffordon.
A 18 éves játékos - akit eredetileg Jadon Sancho helyére hozott be - 17 perccel a mérkőzés vége előtt, a hosszabbításban kényszerült le a pályáról, nem sokkal azután, hogy belesérült a Southampton hátvédjének, Kyle Walker-Petersnek a kemény, de szabályos szerelésébe.
Úgy tűnt, folytatni tudja a játékot, de végül a középpályás Fred érkezett a helyére, Garnacho pedig lebicegett és a játékos kijárón keresztül az öltözőbe ment. Később látták, amint a mérkőzés után mankóval hagyta el a stadiont.
Erik igyekezett eloszlatni a szurkolók kezdeti aggodalmát a csatár helyzetével kapcsolatban, amikor a meccs utáni sajtótájékoztatón erről kérdezték.
"Kicsit sántított a rossz szerelés után" - kezdte a holland.
"A végén behoztak még egy nagy, magas csatárt [Paul Onuachu] és nem akartam kockáztatni, már így is 10 emberre fogyatkoztunk.”
"Nem akartam olyan játékost a pályán hagyni, akik [csak] 90 százalékos. Ezért hívtam le, de úgy gondolom, hogy nem túl rossz a helyzet.”
A Vörös Ördögöknek már csak két mérkőzésük van a márciusi válogatott szünet előtt, a Real Betis lesz az első ellenfél csütörtökön Sevillában az Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóján. Ezt követően jövő vasárnap a Fulham ellen játszunk az FA-kupában az Old Traffordon és a menedzser reméli, hogy Alejandro felépül és mindkét mérkőzésen bevethető lesz.
A 49-es számú játékosunk ebben a szezonban 29 mérkőzésen négyszer talált a hálóba, legutóbb februárban, a Leeds elleni 2-0-s győzelem alkalmával az Elland Roadon.
Mivel a középpályás Casemiro kihagyja a következő néhány mérkőzést, a United csapatának mélysége ismét próbára lesz téve, hiszen a súlyos sérülés után lábadozó Donny van de Beek és Christian Eriksen továbbra is hiányzik.
Victor Lindelof betegség miatt hagyta ki a Szentek elleni összecsapást, míg Marcel Sabitzer és Anthony Martial szintén sérült.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló