Mit jelent az Old Trafford Wan-Bissaka számára?

A Manchester United védője, Aaron Wan-Bissaka a 100. Premier League-szereplését teljesítette a klub színeiben a Southampton elleni vasárnapi találkozón az Old Traffordon.


A hátvéd segített a Vörös Ördögöknek megakadályozni, hogy a Szentek gólt szerezzenek annak ellenére, hogy a találkozó nagy részében emberhátrányban játszottunk.

 

Bár kétségtelenül szeretett volna három pontot szerezni, Aaron ugyanabban az arénában tudta ünnepelni a jeles napot, ahol 2019 augusztusában először lépett pályára a United színeiben a bajnokságban.

 

Miután azon a nyáron a Crystal Palace-tól érkezett, Wan-Bissaka a Vörös Ördögök emlékezetes, 4-0-s győzelmén debütált a Chelsea ellen a Premier League szezonnyitón.

 

Ez volt az első alkalom, amikor csapatunk 29-ese United-játékosként megtapasztalta annak a helynek a hangulatát, amelyet ma már otthonnak nevez és az "Az én Old Traffordom" című sorozatunkban a szezon elején Aaron elmondta, milyen első benyomásokat szerzett az Álmok Színházáról azon a csodálatos augusztusi napon.

 

"A légkör, a méret, a zaj, amit a szurkolók csapnak amikor kijössz az alagútból kiemelkedő" - mondta a klubmédiának.

 

"Nem tudtam elhinni, hogy ez a valóság. Még amikor nyáron aláírtam, akkor sem voltam a stadionnál egészen addig a napig, így tulajdonképpen ez volt az első alkalom, amikor ténylegesen hazai játékosként voltam a stadionban, szóval jó érzés volt.

 

"[Ez volt] a legboldogabb pillanat számomra, a debütálás és a pontszerzés azon a meccsen.”

 

Védőnk korábban már játszott az Old Traffordon, igaz, az ellenfél csapatában, még a Crystal Palace-nál töltött időszakában. 

 

A Sasok az Aaron átigazolását megelőző szezonban 0-0-s döntetlennel távoztak innen, ő pedig felidézte, milyen érzés volt vendégként érkezni a stadionba a Premier League-ben.

 

 

"Nagy különbség [ahhoz képest, hogy az Old Traffordon játszom a Unitedért]" - tette hozzá.

 

"Amikor vendégként jössz ide, az más. Tudod, hogy a stadion nem neked szurkol, hanem a Unitednek, szóval te vagy az egész stadion ellen. Elég nehéz belelendülni a játékba. Emlékszem, amikor először jöttem ide, az idegesség kezdett rám törni. De különösen egy olyan csapat ellen játszani, mint a United, jó érzés volt.”

 

A vasárnapi döntetlen Aaron 51. hazai pályán játszott mérkőzése volt az évszázadban, ráadásul az ellen a Southampton ellen, aki ellen megszerezte első Old Trafford-gólját a United színeiben. 

 

A hátvéd két United-találata közül ez volt a második, a Szentek elleni rekordot jelentő 9-0-s győzelmünk során született. Az elsőt korábban, a járvány sújtotta 2020/21-es Premier League szezon elején a Newcastle ellen idegenben szerezte. A sorok között olvasva úgy érezzük, nagyon szeretné, ha hamarosan a szurkolóink előtt is megszületne az első találata.

 

"Jó élmény volt számomra, hogy ebben a stadionban szereztem az első gólomat" - gondolt vissza az emlékezetes, 2021. februári győzelem nyitó góljára.

 

"Csak kár, hogy nem voltak szurkolók, akikkel megünnepelhettem volna!"

 

Kívánjuk, hogy Aaron hamarosan megszerezze első gólját a szurkolóink előtt és még rengeteg Premier League-szereplést kapjon a United mezében!

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!