Újabb kétely a Fulham-meccs előtt
Scott McTominay játéka kétséges a Manchester United vasárnapi, Fulham elleni FA-kupa-negyeddöntőjén.
A skót válogatott játékost a 17:30-as kezdés előtt fogják megvizsgálni, miután csütörtökön a Real Betis elleni spanyolországi Európa-liga mérkőzésen fájdalmat érzett.
Erik ten Hag menedzser nem cserélte be, amikor a Vörös Ördögök lenyűgöző, 5-1-es összesítéssel továbbjutottak és lehet, hogy a “Falusiak” elleni összecsapáson már nem léphet pályára.
Erik a klubmédiának adott interjújában elismerte: "Ahogy említetted, most tértünk vissza. Egyeztetnünk kell az orvossal. Vannak elképzeléseim, de látnom kell a fejlődést néhány játékosnál. A legutóbbi meccsel kapcsolatban, azért nem hoztam be McTominayt, mert voltak panaszai. Meg kell néznünk, hogyan alakul a következő órákban."
A Vörös Ördögök már így is nélkülözik a kulcsfontosságú középpályást, Casemirot, aki megkezdi négymeccses hazai eltiltását, de legalább Marcel Sabitzer visszatért a Sevilla elleni mérkőzésre.
Anthony Martial visszatérése nem valószínű és Antony részvétele is kérdéses, miután megbetegedett. Alejandro Garnacho, van de Beek és Christian Eriksen továbbra sem bevethető, ennek ellenére a Vörös Ördögök a legutóbbi Ligakupa-diadal után a Fulhamet is ki akarják ütni és a szezonban másodszor is eljutni a Wembleybe.
Skócia egyébként a válogatott szünetben Ciprus és Spanyolország ellen játszik hazai Európa-bajnoki selejtezőt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló