Miért hisz Ten Hag a vereség utáni visszavágásban?
A Manchester United vasárnap Erik ten Hag regnálásának mindössze nyolcadik vereségét szenvedte el a Newcastle United elleni 2-0-s idegenbeli mérkőzés alkalmával.
Ez egy összességében csalódást keltő délután volt a Vörös Ördögök számára, akik megpróbáltak erősen kezdeni, de végül üres kézzel távoztak az észak-keleti városból, miután a második félidőben Joe Willock és Callum Wilson is betalált.
A nehéz 90 perc ellenére Ten Hag a végső sípszó után is hitt játékosaiban és szavai azt sugallták, hogy bízik abban, hogy a következő, szerdai, Brentford elleni hazai mérkőzésen képesek lesznek visszavágni.
"Ez normális. Egy szezonban vannak visszaesések, ezt fel kell dolgozni" - hangsúlyozta a mérkőzés után.
"Annyiszor megtettük ezt, nemrég a [Liverpool elleni] vereség után visszajöttünk, szóval nincs komoly aggodalmam. Hiszek a csapatomban.”
"Hiszem, hogy vissza fognak vágni."
Az idei szezonban a vereségek utáni mérlegünk azt sugallja, ez a hit a menedzser részéről több mint indokolt, a hét közepén pedig visszatérünk az Old Traffordra.
A Méhek elleni első mérkőzésen elszenvedett 4-0-s vereséget leszámítva, amely a Brighton elleni nyitónapi vereséget követte, a United ebben a szezonban hét vereség után lejátszott mérkőzésből hatot megnyert. Az elsőt még augusztusban, amikor a Vörös Ördögök a Gtech Community Stadium-ban eltöltött fájdalmas estét egy Liverpool elleni, emlékezetes Old Traffordon aratott győzelemmel hagyták maguk mögött kilenc nappal később.
Szeptemberben - a Crystal Palace elleni kirándulásunk elhalasztását követően - Ten Hag csapata úgy válaszolt az Európa-liga-csoportkör nyitónapján elszenvedett vereségre, hogy a második játéknapon legyőzte a Sheriff Tiraspolt Moldovában.
Az Európa-liga volt az a sorozat, amelyben az októberi, Etihad Stadionban elszenvedett vereség után azonnal visszatértünk a győztes útra, méghozzá az Omonia Nicosia elleni győzelemmel Cipruson.
Négy nappal az Aston Villa elleni Premier League-vereség után a Vörös Ördögök gondoskodtak arról, hogy ez ne ismétlődjön meg és megnyerték a novemberi Ligakupa harmadik fordulós találkozót a Villa ellen, a világbajnokság óta pedig a Nottingham Forest (Ligakupa elődöntő) és a Real Betis (Európa-liga nyolcaddöntő) elleni kupasikerek közvetlenül az Arsenal és a Liverpool elleni nehéz idegenbeli meccsek után következtek.
Ezekből a mérkőzésekből három az Old Traffordon jött össze és az a különleges kapcsolat, amely a hazai szurkolótábor és a csapat között ebben a szezonban kialakult, minden bizonnyal szerepet játszott a visszavágásban.
A Vörös Ördögök a hét közepén visszatérnek az Álmok Színházába és azon lesznek, hogy hasonló eredményt érjenek el most, amikor a Brentford a városba látogat.
A nyitó forduló óta mindössze egy vereséget szenvedett el odahaza a csapat, az Old Trafford ismét erődítményhez hasonlít, amely szilárd alapokra épül. Csak a Barcelona kapott kevesebb gólt a Unitednél hazai pályáján Európa öt topigáját figyelembe véve ebben a szezonban.
Ezt a kiváló formát kétségtelenül próbára teszi majd a Brentford - amely az elmúlt 16 Premier League-meccséből csak egyet veszített el -, de bőven van okunk azt hinni, hogy a United szerda este csattanós választ adhat a Newcastle elleni vereségre.
A Vörös Ördögök alig várják, hogy kihasználják az újabb gyors esélyt a visszavágásra, különösen azért, mert ez lehetőséget ad arra, hogy a Premier League-ben rögtön rendbe tegyék az első négybe kerülés kérdését.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!