Ten Hag: Van tervünk a Forest ellen

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag a csütörtöki Európa Liga-negyeddöntő első mérkőzését követően arról beszélt, milyen csapattal készülhet a vasárnapi, Nottingham Forest elleni Premier League-összecsapásra.


A holland szakember gárdája csütörtök este 2-2-es döntetlent ért el a Sevilla ellen az Old Traffordon, nyitva hagyva ezzel a továbbjutás kérdését.

 

Az első félidő vége felé Raphael Varane úgy tűnt, hogy megsérült, így a félidőben váltotta őt a csapatkapitány Harry Maguire. A mérkőzés utolsó szakaszában hátvédtársát, Lisandro Martinezt kellett levinni a pályáról, majd hordágyon vitték el az öltözőbe.

 

A döntetlent követő sajtótájékoztatón Ten Hag elmondta, hogy mostantól a Forest elleni vasárnapi összecsapásra figyel, és a sérülések már biztosan szerepet játszanak a csapatválasztásban.

 

"Nem gondolok a spanyolországi visszavágóra" - kezdte. "Természetesen a következő meccsre, a Forest ellenire figyelek."

 

"Van elképzelésem arról, hogy mit fogunk játszani vasárnap. De természetesen holnap meglátjuk, amikor beszélünk az orvosi stábbal. Meglátjuk, ki jött ki a meccsből rendben, és akkor lesz egy tervünk és egy jó csapatot fogunk pályára küldeni."

 

"Három fronton versenyzünk, szükség van a csapatra. És ha Licha Martinez, Rapha Varane nem áll rendelkezésre vasárnap, akkor másoknak kell ezt megtenniük. És láttuk szombaton, Harry Maguire-nak jó meccse volt. Ma este pedig bejött és szerintem ő is nagyon jó meccset játszott."

 

 

Ten Hag várja a Marcus Rashford állapotával kapcsolatos friss híreket is, aki szombat délután, az Everton ellen ágyékhúzódás miatt szállt ki és a Sevilla elleni első mérkőzést is kihagyta.

 

Arra a kérdésre, hogy a United idei legjobb góllövője pályára lép-e a Forest ellen, Erik azt mondta az újságíróknak, hogy hamarosan számíthatunk az angol válogatott játékosra.

 

"Van rá esély, de ebben a pillanatban nem tudom megerősíteni" - mondta.

 

Ten Hag további frissítéseket adhat a csapatával kapcsolatban, amikor ma 13:00-kor megtartja a Forest előtti sajtótájékoztatóját.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!