Manchester United 1-0 Aston Villa

Ha nehezen is, de otthon tartotta a három pontot a Manchester United.


Szakadó esőben kezdődött a mérkőzés, melyre több változtatást is eszközölt Erik ten Hag. Shaw belső védőként szerepelt, bekerült a csapatba Sabitzer, Antony pedig padon ült.

 

Alacsony színvonalon indult a mérkőzés, a kapukra semmi veszélyt nem jelentettek a csapatok egészen a 12. percig, ekkor Rashford kapott remek labdát Fernandestől, az angol csatár azonban kapusba lőtte a labdát.

 

Két perccel később Rashford volt az előkészítő, Sabitzer a befejező, de az osztrák kapu fölé bombázott.

 

A 19. percben a Villa is komoly lehetőséget alakított ki. Buendia jőtte középre a labdát laposan, Watkins elcsúszott, Dalot még beleért a passzba, Moreno csapott le a játékszerre, 8 méterről lőtt, De Gea szögletre mentett.

 

Nem sokkal később Casemiro lőhetett 11 méterről, azonban a léc mentett Martinez kapus helyett.

 

Egyértelműen a United játszott veszélyesebben, de a gól csak nem akart érkezni. 

 

Néha a Villa is próbált megmutatni valamit abból, miért is állnak olyan nagyszerűen a tabellán, de vagy Malacia mentett nagyot, vagy Watkins ollózótt kapu fölé - ráadásul lesről visszalépve.

 

A 39. percben megtört a gólcsend! Rashford indult meg a kapu felé a labdával, amit megpróbált a hosszú alsóba rúgni, Martinez vetődve védett, de a kipattanót Fernandes a kapuba passzolta, 1-0 a Vörös Ördögöknek!

 

A szünet előtt még egy lövést jegyezhettünk fel Fernandestől, ami elég gyengére sikeredett, Martinez könnyedén védett.

 

Szünet utáni percek sem a legszebb focit hozták, rengetteg bedobás és szabálytalanság tördelte a játékot, így a játékosok nehezen jutottak el az ellenfél tizenhatosáig.

 

A 60. percben szép támadást láthattunk a vendégektől, melynek végén Ramsey lövését blokkolta Lindelöf.

 

Négy perccel később megduplázhatta volna előnyét a United, hárman mehettek két védőre, de Eriksen rossz passza Mings-hez jutott, így megakadt a támadás.

 

Egész meccsen jól látható volt, mennyire ráállt a csapat arra, hogy hátulról, hosszú ívelésekkel bepasszolják a labdákat a védelem mögé, nagyon figyelnie kellett a vendeégek kapusának folyamatosan.

 

A 73. percben Chambers lökte el Rashfordot a tizenhatoson belül, nem kapott büntetőt a csapat, Marcus harcolt a labdáért, ami aztán Sanchotól Casemirohoz jutott, a brazil egyből tekert, centiket tévedett a középpályás.

 

Fred átadása után Fernandes lőtte be kapu elé a labdát, Martinez nagyot mentett.

 

A 81. percben hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki a Villa előtt, de a védelem blokkolni tudott több alkalommal is, a legfontosabb Lindelöf nevéhez fűződött, aki a gólvonalról fejelte ki a játékszert.

 

Douglas Luiz szöglete szállt a kapu elé, Mings csúsztatta meg a labdát, a kapu előtti kavarodás után végül tisztáztak a hazaiak.

 

A 92. percben eldönthette volna a meccset Antony, De sajnos nagyon gyenge lövést küldött kapura a brazil.

 

Már a négy perces ráadáson túl járt a találkozó, amikor szabadrúgáshoz jutottak a birminghamiek, többen is a labda mögé álltak, Douglas Luiz ívelt kapu elé, Casemiro kifejelte, de ellenfélhez került a labda, kapura lőttek, Lindelöf mentett nagyot.

 

Végül kapott gól nélkül hozta le a találkozót a United, ami lehetett volna könnyebb is, ha 1-2 esetben a játékvezető átgondolja a gyanús eseteket, melyek a tizenhatoson belül történtek. Bár le lehetett volna zárni bírózás nélkül is a találkozót...

 

 

 

Premier League, 34. forduló
Manchester United 1-0 Aston Villa
Old Trafford

 

Vezette: Jarred Gillett

 

United: De Gea - Dalot, Lindelöf, Shaw, Malacia - Casemiro, Eriksen(Fred 76.) - Sancho(Antony 76.), Sabitzer(Maguire 86.), Fernandes - Rashford(Martial 86.)
Nem használt cserék: Butland, Pellistri, Wan-Bissaka, Weghorst, Williams

 

Villa: Martinez - Young(Chambers 64.), Konsa, Mings, Moreno(Digne 75.) - Dendoncker(Traore 64.), Douglas Luiz - McGinn, Buendia(Duran 75.), Ramsey - Watkins
Nem használt cserék: Olsen, Young, Revan, O'Reilly, Diego Carlos

 

Gólszerző: Fernandes 39'

 

Sárga lap: Fred, Malacia

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!