Brighton and Hove Albion 1-0 Manchester United

Az utolsó utáni pillanatban vesztette el az egy pontot is a United, egy büntetővel nyertek a hazaiak, akik egyébként többet tettek a három pontért.


Manchesteri helyzettel indult a találkozó, Fernandes ugratta ki Antony-t, aki sajnos kapu mellé lőtt.

 

A 4. percben Lindelöf passzolt Wan-Bissakához, ám Mitoma lecsapott a labdára és kapura lőtt, de éppen De Gea fejét találta el. Nem volt meglepő, hogy a kapus kifeküdt.

 

Nem a legszebb focit láthattuk az első 10 percben, nagyon sok hiba jellemezte a csapatokat.

 

A 13. percben Mitoma kísérletezett újból, ezúttal a labda nem akadt meg De Geában, de szerencsére elsuhant a hosszú kapufa előtt.

 

Három perc múlva egy hazai szögletet követően Webster fejesét kellett fognia De Geának.

 

Mitoma esett el a tizenhatoson belül, de Marriner határozottan jelezte, nincs büntető. Kontrázott a United, Rashford rohant kapu felé, két védő is volt rajta, Martial kísérte hátrébb, Marcus azonban passz helyett lőtt. Elönzőzte ezt rendesen!

 

A 20. percben Martial remek meglátása után Antony került helyzetbe, de a brazil csak az oldalhálót találta el.

 

Casemiro fejjel próbálkozott, majd Rashford lőtt a rövid felé, de előbbi kapu fölé szállt, utóbbi esetnél pedig Steele védett.

 

A Brighton birtokolta többet a labdát, de semmivel nem volt veszélyesebb, mint a manchesteriek.

 

Enciso lövése kerülte el a kaput, majd Martial tüzelt 9 méterről, azonban Steele remekül hárított. 

 

A félidő során többször is olyat tapasztalhattunk, hogy egymásra vártak a United játékosai adott pillanatokban, amelyeket kihasznált a Brighton és megszerezte a labdákat, egy ilyen után Buonanotte tekert jobbról a hosszú felé, de elvétette a célt.

 

A mérkőzés előtt is tudni lehetett, hogy nem vár könnyű feladat a Vörös Ördögökre, ezt az első játékrész alá is támasztotta. Szünet után sokkal koncentráltabb játék kellett a Unitedtől, ha három pontot akart elvinni.

 

Nem sok minden változott a fordulás után, a hazaiak birtokolták többet a labdát, ők is próbálkoztak, míg Fernandesék a kontrákra építettek. 

 

Leginkább Mitoma jelentett veszélyt a félidő első 15 perce alatt, de a japán játékos három helyzetet is kihagyott. Welbeck is lőhetett, de 15 méterről nem találta el a kaput a korábbi manchesteri.

 

A 67. percben jött a félidő első manchesteri helyzete, Fernandes lövésénél hatalmasat védett a hazaiak kapusa. 

 

Casemiro kiváló mozdulattal lőtt 16-ról, de fél métert tévedett a brazil.

 

A 80. perc után kicsit feljebb lépett a United és a korábbiaktól eltérően, több időt töltött ellenfele térfelén. Azonban a 85. percben majdnem ez lett a veszte a vendégcsapatnak, nagyszerű kontrát vezettek a hazaiak, melynek végén March lőtt centikkel kapu mellé.

 

A rendes játékidő utolsó pillanatai hozták talán a meccs legnagyobb védését, Mac Allister lövéséből nem sokat látott De Gea, azonban csodásan hárított a spanyol kapus.

 

Szabadrúgáshoz készülődhetett a Brighton a 95. percben, szállt is az ívelés a kapu elé, de a védelem szögletre mentett. A szöglet után Mitoma lőtt okosan, Fernandes blokkolt óriásit, jobbról laposan rúgták vissza a hazaiak a labdát a kapu elé, de elsuhant a labda mindenki előtt, a túloldalon Caicedo tüzelt, De Gea hatalmasat védett. Közben kezezés miatt a VAR vizsgálódott, Marriner pedig megadta a büntetőt a Brightonnal a 97. percben. Mac Allister állt a labda mögé és kíméletlenül bevarrta azt a jobb felsőbe.
 

Ez ismételten egy olyan mérkőzés volt, mely során azt lehetett látni, hogy a United ezt játszhatná reggelig, akkor sem nyerte volna meg. 

 

 

Premier League, 28. forduló
Brighton and Hove Albion 1-0 Manchester United
Amex Stadium

 

Vezette: Andre Marriner

 

Brighton: Steele - Caicedo, Webster, Dunk, Estupinan - Gilmour(Colwill 75.), Mac Allister - Enciso, Buonanotte(March 62.), Mitoma - Welbeck(Undav 75.)
Nem használt cserék: Sanchez, Ayari, Moran, Offiah, Peupion, van Hecke

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Shaw, Dalot - Casemiro, Fred(Sabitzer 76.) - Antony(Sancho 76.), Fernandes, Rashford - Martial(Weghorst 84.)
Nem használt cserék: Butland, Eriksen, Maguire, Malacia, Pellistri, Weghorst, Williams

 

Gólszerző: 

 

Sárga lap: Webster, Dunk, Colwill, Caicedo illetve Casemiro, Dalot, Antony, Shaw

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!