Ten Hag: Nem lesz hatással az átigazolásokra a tulajdonosváltási saga
Erik ten Hag magabiztos azt illetően, hogy a Manchester United végre tudja hajtani az átigazolási piacon dédelgetett terveit, függetlenül attól, hogy végbe megy-e a klub élén a tulajdonosváltás vagy sem.
Egy potenciális tulajdonosváltás lehetősége az Old Traffordon azóta képezi az érdeklődés tárgyát, mióta a Glazer család novemberben bejelentette, hogy "stratégiai alternatíváik feltérképezése" keretében fontolóra veszik a klub eladását.
A Sir Jim Ratcliffe vezette Ineos Group és a katari üzletember, Jassim bin Hamad Al Thani sejk a két legesélyesebb ajánlattevő, akik a Raine Group kereskedelmi bankkal is versenyeznek a klubért.
Még akár egy kisebbségi befektető bevonása sem zárható ki és bár az bizonytalan, hogy ki lesz a Vörös Ördögök ura az új szezont megelőzően, Ten Hag hiszi, hogy megfelelően lesz képes majd alakítani a csapat keretét a nyári átigazolási időszakban.
Amikor arról kérdezték, hogy az elhúzódó tulajdonosváltási procedúra hatással lehet-e az átigazolási stratégiájukra és tud-e nyomást gyakorolni az átigazolásokért felelős részlegre, a United menedzsere így felelt a Sky Sports News-nak:
"Igen, ez az, amit teszek és ez a feladatunk."
"Most még minden energiánkat és fókuszunkat a jelenleg futó szezonra kell összpontosítanunk, de természetesen már tervezünk a jövőre, a következő szezonra nézve is. Ennek pedig része az is, hogy egyeztetünk a megfigyelői és az átigazolásokért felelős részlegekkel, illetve a játékosokkal is persze."

Mikor arról érdeklődtek nála, hogy a klub képes lesz-e kulcsfontosságú célpontjainak megszerzésére ha nem lesz változás a tulajdonosi szerkezetben, Ten Hag így folytatta:
"Szerintem igen. Amikor idejöttem az előző szezon végén, akkor arról beszéltünk, hogy mit tehetnénk a csapatnál és az átigazolások tekintetében."
"És tavaly a klub megerősítette, hogy ezeket végre lehet hajtani. Szóval én úgy gondolom, hogy semmi sem változott és igen, a nyár folyamán ugyanúgy tudunk lépéseket tenni, ahogy eddig."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló