Erik: Visszatérünk ahova tartozunk

Erik ten Hag szerint a Bajnokok Ligájába való visszatérés "fontos lépés" a Manchester United számára, miután első szezonjában sikeresen kormányozta a Vörös Ördögöket oda, "ahova valók".


Visszatérés ahova tartozunk

"Nagyon fontos volt [hogy a top négyben végezzünk]. Ez a klub a Bajnokok Ligájába tartozik, de az ott való szereplést nem könnyű kivívni a Premier League-ben. Nehéz és erős bajnokság, ahol számos csapat harcol ugyanezért a célért. De mi megcsináltuk, szóval egy jó szezont tudhatunk magunk mögött."

 

Kaputól kapuig

"Ez egy nyílt mérkőzés volt. Szerintem ők már a következő szezonra készülnek, így eléggé nyugodtak voltak és nyílt játékot vállaltak fel. Az ilyen ellenfelek ellen mindig nehéz játszani, ők pedig sok helyzetet is dolgoztak ki, amelyek után viszont számtalanszor nagy hely nyílt előttünk a kontrákra. Hogy őszinte legyek, több gólt is szerezhettünk volna. Ez azonban nem igazán volt az én játékom, túl nyílt sisakos volt. Jobban kellene védekeznünk az ilyen esetekben, nem szabadna ennyi lehetőséget engedélyeznünk az ellenfélnek. Emellett pedig a kontrákból többször kellene eredményesnek lennünk. Képesek vagyunk ennél jobb teljesítményre, de a végén persze nem panaszkodhatunk. Ott vagyunk a top négyben és ma este ez a legfontosabb dolog. Ez egy nagy elismerés mindenkinek itt ennél a klubnál."

 

Remek a hangulat

"Nagyon komfortosan érzem itt magamat. De emlékszem, hogy a Brentford elleni második meccs után milyen kemény volt a helyzet. De igen, szerintem mi egy csapatot építünk, amelynél jó hangulat uralkodik. Nagyon jó munkát végzünk az edzőpályán és az eredmények is jönnek. Fejlődünk és azt gondolom, hogy a jó irányba tartunk és azt is tudjuk, hogy bár még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de újra a Bajnokok Ligájában szerepelhetünk. Szerintem ez egy nagyon fontos lépés volt számunkra. Meg kellett tennünk, mert ha sikeres akarsz lenni, akkor a Bajnokok Ligájában kell érdekeltnek lenned."

 

 

Könyörtelenségre van szükség

"A védelmünk szervezettsége jobb volt a második félidőben. Kompaktabbak voltunk és jobb döntéseket hoztunk. Az első játékrészben voltak problémáink. Az ellenfél be tudod férkőzni a védelmi vonalaink közé. De azt is el kell mondani, hogy ők nyomás nélkül játszhattak és mehettek előre, ez látható volt. Mindig nehéz egy ilyen csapat ellen játszani. Természetesen ők is nyerni akartak, de emellett nagyon nyíltak is voltak. Ilyenkor azonban meg kell őket törni és előnyt kell kovácsolni a keletkező területekből. Ez viszont nem tudtuk mindig megtenni. A második gólunk elég későn szereztük a második félidőben, már korábban is meglehetett volna."

 

A vasárnap továbbra is fontos

"Fontos a vasárnapi nap, mert még lehetünk harmadikak is a bajnokságban. Fontos, hogy megtartsuk a fókuszunkat és ne szedjünk össze sérüléseket se. Ez jó célokat biztosít számunkra vasárnapra. De emellett új hazai rekordot is felállíthatunk a Manchester United történetében, mi pedig képesek vagyunk ezt megtenni. Tehát emiatt fontos meccs lesz. Amelyet szeretnénk meg is nyerni."

 

Átigazolási tervek

"Szerintem nekem az is a feladataim részét képezi, hogy ezekben a döntésekben benne legyek. Szóval igen, dolgoznunk kell kicsit a keret átalakításán. Már elhangzott, hogy és így is van, hogy a következő hét nagyon, de nagyon fontos lesz, mi pedig mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik. Nem lesz könnyű, de igen, megfelelően felkészültnek kell lennünk és a lehető legjobb esélyt kell biztosítanunk saját magunk számára ahhoz, hogy megnyerhessük a kupát. Erre nagyszerű lehetőségünk lesz, ami nem gyakran fordul elő. És természetesen a háttérben is dolgozunk tovább. Majd ráfordulunk a következő szezonra is, de ez még odébb van."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!