Ten Hag Antony és Shaw sérüléséről
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elismerte, hogy Antony sérülése a Chelsea ellen 4-1-re megnyert találkozón súlyosnak tűnik.
A Vörös Ördögök biztosították helyüket a következő szezonra a Bajnokok Ligájában és nagy győzelemmel, de sajnos úgy fest, ennek megvan az ára is.
Ráadásul nem csak Antony-t kellett idejekorán lecserélni Trevor Chalabah belépőjét követően, hanem Luke Shaw sem jött már ki a második játékrészre, helyette Tyrell Malacia lépet pályára.
A brazil támadót Marcus Rashford váltotta, aki megszerezte a találkozón a házigazdák 4. gólját, ami neki pedig a szezonban már a 30. volt. Antony elveszése az idény utolsó Premier League találkozója előtt, melyet a Fulham ellen játszik a csapat, valamint a City elleni FA-kupa fináléra különösen fájó veszteség a csapat és a játékos számára is.
A beIN Sports-nak adott interjújában a menedzser azt mondta: "Nehéz még ilyenkor, meccs után bármit is mondani, de sajnos igen, komolynak tűnik. Luke Shaw-val is meg kell néznünk mi történt. Nem hiszem, hogy az ő állapota túl rossz lenne, de várnunk kell egy napot, hogy megkapjuk a diagnózist és akkor többet fogunk tudni.

Az Old Traffordon tartott sajtótájékoztatón Erik hozzátette: "Nehéz megmondani, várjunk 24 órát, aztán okosabbak leszünk."
"Nem tudok mit mondani még Antony-ról. Mindenki látta, hogy le kellett cserélni. Azt hiszem sajnos azt kell mondanom, hogy ez komolyabb, de várnunk kell kicsit és utána minden bizonnyal többet fogunk tudni az állapotáról."
A Fulham elleni vasárnapi bajnokin a 3. hely megtartása a célja a Vörös Ördögöknek, a londoniak pedig szeretnének revansot venni az FA-kupa negyeddöntőben elszenvedett vereség miatt.
Izgatottan várjuk a fejleményeket Antony és Shaw állapotáról.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Antony
Luke Shaw
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló