A United a hazai kupaduplára hajt
A Manchester United szombat délután arra hajt, hogy története során először egy szezonban mindkét nagy hazai kupát megnyerje.
A Vörös Ördögök a Manchester City-vel csapnak össze az FA-kupa döntőjében a Wembley Stadionban, alig több, mint három hónappal a Newcastle United elleni Ligakupa-siker után.
A derbin aratott győzelem megkoronázná a United sikeres első szezonját Erik ten Hag irányítása alatt, és elérné azt a bravúrt, ami eddig még soha nem sikerült.
Figyelemre méltó, hogy a két sorozatot eddig összesen 18 alkalommal nyertük meg (12 FA-kupa, 6 Ligakupa), de még soha nem ünnepeltünk két ilyen sikert egyazon szezonban.
A múltbeli csapataink ehhez legközelebb azokon az alkalmakon álltak, amikor mindkét döntőbe bejutottak: az 1982/83-as és az 1993/94-es szezonban.
A 82/83-as szezonban Ron Atkinson Unitedje a Ligakupa döntőjében hosszabbításban kapott ki a Liverpooltól, majd az FA-kupa ugyanezen szakaszában - újrajátszás után - a Brightont verte.
Alig több, mint egy évtizeddel később Sir Alex Ferguson fiai 4-0-ra legyőzték a Chelsea-t a Wembleyben rendezett FA-kupa-döntőben, és ezzel teljesítették a bajnoki és kupagyőzelmet, ami némileg kárpótolt az Aston Villa elleni Ligakupa-döntő elvesztéséért.
Amennyiben a United szombaton sikerrel járna, ez lenne a hatodik alkalom, hogy egy klub egyazon szezonban megnyerné Anglia mindkét nagy hazai kupáját.
Először az Arsenalnak sikerült ez 1992/93-ban, míg a Liverpool az egyetlen csapat, amelyiknek ez kétszer is sikerült, a tavalyi siker a 2000/01-es első alkalom után következett.
A Chelsea (2006/07) és a szombati ellenfél Manchester City (2018/19) szintén mindkét trófeát elhódította egy idényen belül.
A Vörös Ördögök természetesen a munka felét elvégezték, miután februárban 2-0-ra legyőzték a Szarkákat a Ligakupa döntőjében.
Casemiro és Marcus Rashford első félidei góljai elegendőek voltak ahhoz, hogy megszerezzék első címüket Ten Hag irányítása alatt.
A hétvégén egy második is jöhet, amikor a 21. FA-kupa-döntőnket játsszuk (ez közös rekord az Arsenallal), a legutóbbi hét manchesteri derbin pedig a hatodik győzelmünkre törekszünk ebben a sorozatban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló