Ten Hag: Evans leigazolása kölcsönösen hasznos

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag hiszi, hogy Jonny Evans rövid távú szerződtetése mind a klubnak, mind a játékosnak hasznos lesz.


A klub akadémiáján nevelkedett Evans az U21-es csapattal készült együtt, miután szerződése lejártával az előző szezon végén távozott a Leicester City-től.

 

Az észak-ír bekk Edinburgh-be is elutazott, ahol a Vörös Ördögök keretének tagjaként pályára lépett a szerdai, Lyon elleni felkészülési mérkőzésen a kispadról beállva.

 

Emellett ott lesz a csapattal San Diegoban is, ahol majd a Wrexhammel mérkőznek meg jövő héten.

 

A Lyon elleni meccset megelőzően a MUTV-nek nyilatkozva Ten Hagot nem meglepő módon kérdezték a klubhoz visszatérő Evansről, aki a skót fővárosban a 27-es mezt viselve játszott.

 

 

"Már régóta ismerem, így tudtam, hogy ő innen, Manchesterből indult" - kezdte a holland menedzser.

 

"Azért jött hozzánk, hogy velünk együtt edzve dolgozzon az erőnléti állapotán. Ekkora azt mondtam, oké, nem áll még mindengyik játékosunk rendelkezésre - hiányoznak a válogatottak, akik plusz pihenőt kaptak - így jó ötletnek tűnik, hogy kisegítsük egymást. Jonny dolgozhat a fizikai állapotán, emellett pedig kisegíthet minket is."

 

"Tudjuk, hogy milyen szintet képvisel és mennyire tapasztalt játékos, de emellett egy remek személyiség is, akinek szerintem nagyon nagy hatása is van a körülötte lévőkre. Különösen a fiatal játékosoknak lesz majd nagy segítségére. Mindkét fél profitál ebből."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!