Bemutatták az új idegenbeli mezt
A Manchester United büszkén mutatja be az új, 2023/24-es szezonra megálmodott idegenbeli mezét, mely tiszteleg a klub mesés múltja előtt, ugyanakkor modern külsővel ruházza fel a Vörös Ördögöket a világ legnagyszerűbb színpadán.
Ez a mez a klub korai éveire utal, újraélesztve az ikonikus csíkokat, melyek utoljára két évtizeddel ezelőtt voltak láthatók. Ez a dizájn különleges helyet foglal el a vérbeli United szurkolók szívében és felidézi a futballtörténelem évkönyveibe vésett pillanatok emlékeit.
Az új idegenbeli szerelés tehát a klub korai éveiből merített ihletet, ugyanakkor friss értelmezésben használja a klasszikus zöld színt. A gesztenyebarna-vörös vonalak fehér tömböket jelölnek ki, melyek a város jellegzetes vörös tégláira és építészetére emlékeztetnek.
Az éjzöld alap a városi tájat képviseli, amelyről Manchester híres. A sziluettet egy stílusos, fehér bordás bő nyakú gallér tetszi teljessé.
Az Adidas szóvivője így nyilatkozott:
"Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy visszatérhetünk ahhoz a dizájnhoz, amely alapvető fontosságú ennek a klubnak az örökségében. A függőleges csíkok hozzá tartoznak a Manchester United DNS-éhez és bízunk benne, hogy a szurkolók fantáziáját is megmozgatja, miközben világ szerte támogatják a csapatot."
"A várostól vett útmutatás is szándékos, ezzel biztosítva a játékosoknak és az utazó szurkolóknak is egy kis darabkát Manchesterből, viseljék bárhol is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |