Casemiro és Varane készül a Real ellen
Casemiro és Raphael Varane a Manchester United 2023-as túrájának következő mérkőzésén először találkozhat korábbi klubjával, a Real Madriddal.
A nagy meccsre Houstonban kerül sor helyi idő szerint július 26-án, szerdán az NRG Stadionban.
A két gigaklub először találkozik egymással az Egyesült Államokban a 2018-as, a miami Hard Rock Stadionban rendezett találkozó óta, amelyet a Vörös Ördögök nyertek 2-1-re. A klubok 2014-ben emlékezetes módon 109 318 fős nézőrekordot értek el a michigani Big House-ban.
A Real elleni legutóbbi tétmérkőzésünk a 2017-es UEFA Szuperkupa-döntő volt a macedóniai Szkopjéban.
A Real Madrid 2-1-re nyert, a spanyolok nyitó gólját Casemiro szerezte. Isco megduplázta az előnyüket, majd Romelu Lukaku szerzet szépítő találatot José Mourinho Vörös Ördögeinek.
A klubok természetesen a következő szezonban is találkozhatnak a Bajnokok Ligájában, miután a United a Premier League harmadik helyezésével biztosította be újra helyét a legrangosabb kupasorozatban. A Madrid a La Liga második helyezettje lett a Barcelona mögött, amely csapatot a United kiejtette az Európa-ligából.
A legutóbbi Bajnokok Ligája-összecsapáson a Real 2013-ban - Sir Alex Ferguson utolsó európai kupamérkőzésén - nyert a United ellen. A blankók összesítésben 3-2-re diadalmaskodtak, Cristiano Ronaldo mindkét mérkőzésen betalált, és Nani vitatott piros lapja pedig lényegében megpecsételte a visszavágó sorsát.
Casemiro és Varane is figyelemre méltó sikereket ért el a Realnál - öt, illetve négy Bajnokok Ligája-címet nyertek a fővárosi klubbal.
Casemiro tavaly nyáron csatlakozott újra egykori csapattársához, amikor Erik ten Hag csapatához került, a francia pedig egy évvel korábban, 2021-ben írt alá.
Természetesen az első trófeát is együtt emelhették magasba Angliában, amikor a Vörös Ördögök az év elején legyőzték a Newcastle Unitedet a Ligakupa döntőjében a Wembleyben, Casemiro pedig a kritikus első gólt szerezte.
A duó mindkét tagja részt vett a United szombati, Arsenal elleni 2-0-s győzelmében New Jerseyben, és remélik, hogy a texasi rangadón folytathatják az újabb fontos szezonra való felkészülést.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló