Hivatalos: Bernard távozik
Di'Shon Bernard a Sheffield Wednesdayhez szerződött, miután lejárt a szerződése a Manchester Unitednél.
A középső védő a klubtól távol, a Salford Citynél, a Hull Citynél és a legutóbbi idényben a Portsmouthnál is megmutatta kvalitásait, és több klub érdeklődését is felkeltette.
A Wednesday - amely a 2022/23-as szezon végén elért hihetetlenül drámai playoff-siker után frissen jutott fel a Championshipbe - öt játékost szerződtetett a nyáron, és közülük kettő szintén korábbi Vörös Ördög - Reece James és Ashley Fletcher -.
Bernard egy alkalommal lépett pályára az első csapatunkban, 2019-ben az Asztana elleni Európa-liga-mérkőzésen kezdett Kazahsztánban, és betört a jamaicai válogatottba, sőt, Saint Kitts és Nevis ellen megszerezte első gólját a nemzeti csapatban.
Az Old Traffordról való távozásakor így nyilatkozott: "Bár a Manchester Unitednél töltött időm véget ért, csak büszke lehetek az eddigi utamra, az összes élményre és eredményre, amit elértem az út során."
"Nagy köszönet a stábnak, a csapattársaknak és mindenkinek, aki segített."
A klubnál mindenki sok szerencsét kíván Dish-nek az új csapatánál.
A Baglyok most péntek este kezdik meg az új EFL-szezont, a Southampton ellen a Hillsborough-ban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló