Manchester United 1-1 Athletic Bilbao
A Manchester United felkészülési programja egy hajrágóllal ért véget a dublini Aviva Stadionban, hiszen Facundo Pellistri az utolsó pillanatokban egyenlített az Athletic Bilbao elleni barátságos mérkőzésen.
La Liga-ellenfelünk az első félidőben Nico Williams szép befejezésének köszönhetően vezetést szerzett, de Erik ten Hag csapata végül megszerezte a megérdemelt gólt, mivel Pellistri Harry Maguire fejesét követően remekül fejezte be az akciót, miután az Athletic az utolsó 25 percet 10 emberrel töltötte Paredes kiállítása miatt.
Mivel a United alig több mint 24 órával korábban az Old Traffordon a Lens ellen lépett pályára, valószínű volt, hogy a kezdőcsapat sokat változik, bár minőségben és tapasztalatban nem volt hiány a pályán: Tom Heaton, Aaron Wan-Bissaka, Victor Lindelof, Maguire, Christian Eriksen, Donny van de Beek és Jadon Sancho mellett a Vörös Ördögök tehetséges fiataljai, Alvaro Fernandez, Pellistri, Daniel Gore és Omari Forson is pályára lépett, akik mindannyian szerették volna lenyűgözni a menedzsert a mindössze nyolc nappal később esedékes Premier League-rajt előtt.
Ami a baszk vendégeket illeti, ők szombaton kezdik meg bajnoki szereplésüket, Ernesto Valverde csapatában a középpályán a nyáron érkezett Inigo Ruiz de Galarreta szerepelt, míg a kispadon egy nagyon ismerős középpályás ült, a korábbi United játékos, Ander Herrera.
Viharos, esős vasárnap volt az ír fővárosban, a mérkőzés előtt egy órával szakadt az eső. Szerencsére a kezdésre szépen kitisztult az ég, és a közönség remek hangulatban várta a meccset, amely az első szereplésünk volt az országban 2017 óta, amikor a Vörös Ördögök ugyanebben a stadionban legyőzték a Sampdoriát.
ELSŐ FÉLIDŐ - SANCHO A TÁMADÓJÁTÉK KÖZÉPPONTJÁBAN
A Vörös Ördögök lendületes kezdése az első három percben nagy lehetőséghez vezetett, amikor Pellistri tisztán ugratta ki Sanchot, de Unai Simon kapus lábbal megakadályozta, hogy 25-ös számú játékosunk gólt szerezzen.
Sancho magabiztosan játszott a támadó középpályás szerepkörben, és rendszeresen átgázolt az ellenfeleken. Pellistri és van de Beek is gyorsan közlekedett a támadóharmadban, miközben a Vörös Ördögök a korai áttörést keresték Gore és Forson is mutatott néhány szép megmozdulást.
A másik oldalon Inaki Williams két próbálkozással is tesztelte Heatont - egyszer fejjel, majd lábbal -, de a United kapitánya minden alkalommal könnyedén állta a sarat. Pillanatokkal később mindkét fél büntetőt reklamált - Pellistri a Unitednél egy határozott szerelés után, majd Nico Williams is, és úgy tűnt, hogy a Bilbao büntetőhöz jutott, de szerencsére Fernandez szabálytalanságát Neil Doyle játékvezető a büntetőterületen kívülinek ítélte.
Ellenfelünk azonban hamarosan megszerezte a vezetést. Miután a saját térfelünk közepén Maguire eladta a labdát, az Oroszlánok eljuttatták azt a felfutó Nico Williamshez, aki Heatonon túlra, a hálóba pöckölte.
Egy gólos hátrányban a Vörös Ördögök továbbra is uralták a játékot - Sancho és Pellistri voltak a középpontban -, de nem igazán tették próbára Simont az Athletic kapujában a félidei sípszó előtt, amikorra az Aviva Stadionban ismét eleredt az eső.
MÁSODIK FÉLIDŐ - A VÖRÖS ÖRDÖGÖK A VÉGSŐKIG KÜZDENEK
Mindkét csapat egy-egy cserét hajtott végre a szünetben - a Unitednél van de Beek helyett Hannibal, az Athletic Clubnál Nico Williams helyett Asier Villalibre állt be.
Eriksen volt az, aki a második félidőben először veszélyeztetett Ten Hag csapatában, míg a lelátón komoly éljenzést váltott ki Jonny Evans, aki bemelegíteni kezdett, hogy a 64. percben a védő, Fernandez helyére pályára lépjen, míg a 19 éves támadó, Joe Hugill Sanchot váltotta.
A játék ekkorra veszített intenzitásából, és Hannibal volt az, aki megadta azt a szikrát, amire szükség volt, a tunéziai játékos veszélyes előretörése ugyanis arra kényszerítette Paredest, hogy a földre rántsa őt. Neil Doyle játékvezető gyorsan felmutatta neki a piros lapot. Eriksen nem találta el a célt az erre kapott szabadrúgásból, de a Vörös Ördögök felbátorodni látszottak.
Herrera is játékra jelentkezett Valverde csapatában és - Evanshez hasonlóan - a szurkolók hangos tapssal jutalmazták -, miközben a kékben szereplő vendégek igyekeztek lezárni a mérkőzést.
Egy sor sárga lap - egy Evansnek, kettő ellenfelünknek - azzal fenyegetett, hogy megszakad a játék lendülete, de a United továbbra is tapogatózott. Miután Noam Emeran váltotta Gore-t, a Vörös Ördögök továbbra is veszélyesek maradtak.
Annak ellenére, hogy a záró szakaszokban domináltak, úgy tűnt, hogy az a bizonyos nagy lehetőség nem fog beesni a Vörös Ördögöknek, de a hosszabbítás két percében Wan-Bissaka magas labdáját a kapu előterében jól fejelte le Maguire, így Pellistri-nek volt ideje hagyni a labdát lepattanni, mielőtt alacsonyan a hálóba lőtte volna.
Ezzel felemelő véget ért az előszezon a United számára, valamint a stadionban lévő 50.238 rajongó nagy többségének, a versenyhelyzet pedig Ten Hag számára még több gondolkodnivalót ad, hogy felmérje lehetőségeit a Wolves hétfő esti látogatása előtt.
MÉRKŐZÉS RÉSZLETEK
United: Heaton (c); Wan-Bissaka, Maguire, Lindelof, Fernandez (Evans 64); Gore (Emeran 80), Eriksen; Pellistri, Van de Beek (Hannibal 46), Forson; Sancho (Hugill 64).
Nem használt cserejátékosok: Kovar, Wooster, Jurado, Collyer.
Gól: Pellistri 90+3
Sárga lap: Evans
Athletic Club: Simon; De Marcos, Vivian, Paredes, Lekue (Nolaskoain 75); Vesga, Ruiz de Galarreta (Herrera 75); N. Williams (Villalibre 46), Sancet (Gomez 56), Muniain (c, Imanol 75); I. Williams.
Nem használt cserejátékosok: Agirrezabala, Prados, Guruzeta, Marton, Garcia, Adu Ares.
Gól: N. Williams 29
Sárga lap: Lekue, Vivian, Imanol
Piros lap: Paredes
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!