Wes az átigazolásáról
A Sunderland új igazolása, Wes Brown elismerte, rendszeres játéklehetõséget vár az átigazolástól azok után, hogy az elõzõ szezonban csak néhány találkozón szerepelhetett a Manchester Unitedben.
A népszerû védõ 15 évet töltött profiként az Old Traffordon, ám tavaly csupán négy bajnoki mérkõzésen volt kezdõ. A 31 éves játékos örül, hogy a Sunderlandhez igazolt, ahol mindenképp több szerepre számít.
A korábbi Vörös Ördög, Steve Bruce fontos tényezõ Brown átigazolásában, hiszen õ gyõzte meg az egykori angol válogatottat, hogy csatlakozzon a Fény stadionjába. Brown reméli, sikerül mély benyomást tenni a Fekete Macskáknál azok után, hogy a mai napon immár hivatalosan - bár az átigazolási összeget nem megnevezve - is a Sunderland tagja.
"Rendben volt ez (az átigazolás), mert már idõsebb vagyok" - mondta Brown a SAFC TV-nek azok után, hogy aláírta négy éves szerzõdését.

"Csalódott voltam, amiért nem játszottam annyit a Manchester United utóbbi szezonjai során, amennyit szerettem volna, de visszatérek a pályára, játszani fogok, erre koncentrálok és elõre tekintek."
"Az utolsó szezonban nem tudtam bekerülni a csapatba, ami frusztrált, de ilyen a foci."
"A Sunderland egy nagy klub, Steve Bruce pedig fontos tényezõ abban, hogy ide jöttem. Amikor fiatal voltam, az õ játékát néztem, kicsit ismertem is."
"Néhány srác, akik már itt vannak egy ideje azt mondták, ez egy csodálatos klub, úgy gondoltam ez a megfelelõ hely, ahova jönnöm kell."
Bruce csapata hivatalos honlapján nyilatkozott, ahol elmondta, nagyon örül, hogy a nyáron tovább folytathatja csapata átépítését.
"Nagy örömmel üdvözöljük West, akinek képessége, tapasztalata és személyisége is a klub javára válik" - mondta Bruce.
"Fantasztikusan profi volt a Manchester Unitednél éveken keresztül, aki nem csak a védelmet erõsíti majd, de gyõztes mentalitásával és érettségével a csapat többi tagjára is nagy hatással lesz."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló