Casemiro nyerte a Hónap Gólja címet

Casemiro nyerte el a Manchester United augusztusi Hónap Gólja díját a Nottingham Forest elleni, Old Traffordon szerzett találatával.


18-as számú játékosunk - aki korábbi, Real Madrid csapattársát - Raphael Varane-t, valamint Christian Eriksent is megelőzte, augusztus 26-án, Steve Cooper csapata ellen közelről, higgadtan egyenlített.

 

A mérkőzés döntő pillanatában Erik ten Hag csapata 3-2-es hazai sikert aratott úgy, hogy a találkozó elején gyorsan 2-0-s hátrányba került.

 

Miután Bruno Fernandes úgy döntött, hogy a tizenhatos szélén elvégzett szabadrúgását laposan, Marcus Rashfordnak játssza, csalódott morajlás hallatszott az Álmok Színházában, de csak kezdetben.

 

10-es számú játékosunk aztán csodálatosan kiszúrta a területen belül tovább futó Brunót, aki aztán a labdát Casemiro elé bólintotta, majd a brazil bevágta az egyenlítő gólunkat.

 

A gól megtestesítette Ten Hag gyors átmenetekre építő futballra való törekvését, és a középpályás egy csodálatos összjátékot fejezett be, hogy ismét kiegyenlítetté tegye a találkozót.

 

 

Casemiro gólja a 2023/24-es szezon első Hónap Gólja, és a szavazatok 35%-át szerezte meg.

 

A második helyen - közvetlenül mögötte - Varane fejesgólja végzett, amely a Farkasok elleni nyitónapi sikerünket biztosította az Old Traffordon, ez 25%-ot gyűjtött.

 

Végül a harmadik helyen, és a képzeletbeli a dobogón Eriksen találata végzett a Forest ellen, amely összességében tekintélyes, 21%-os eredményt ért el.

 

De 18-as számú játékosunk az, aki az augusztusi díjat elnyerte. Az eddigi egyetlen Hónap Gólja címét a 2022/23-as szezon utolsó hónapjában, a Bournemouth elleni találatáért kapta.

 

Gratulálunk Casemironak a díjhoz, és köszönjük mindenkinek, aki szavazott!


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!