21 fős utazó keret Münchenbe
A Manchester United hivatalosan is megerősítette, kik alkotják utazó keretét a Bayern München elleni idegenbeli csoportmérkőzésre.
Erik ten Hag legénysége szerdán este 9 órától lép majd pályára a Bundesliga bajnokcsapata vendégeként az Allianz Arenaban.
Kedden délután pedig 21 játékos kelt útra a Machesterből Münchenbe járaton, hogy részt vehessenek az európai klubfutball egyik legizgalmasabb párosításán.
A Bayern és a United először az 1998/99-es szezonban találkoztak egymással, összesen pedig 11 alkalommal mérték össze egymással erejüket tétmérkőzésen.
A Vörös Ördögök, akik emlékezetes módon 1999-ben megnyerték a két csapat Bajnokok Ligája döntőjét a Nou Campban, továbbra is első győzelmük megszerzésére várnak a bajorok saját pályáján.
A nyári igazolások közül négy játékos is ott van a Németországba úton lévő repülőn, így Altay Bayindir, Rasmus Hojlund, Andre Onana és Sergio Reguilon is eséllyel pályázhat arra, hogy pályafutásuk első európai kupamérkőzésén ölthessék magukra a klub vörös mezét.
Az utazó keret nem nélkülözi a fiatalokat sem, ugyanis a pályafutása első Premier League gólját a hétvégén jegyző Hannibal mellett Dan Gore és Omari Forson is rendelkezésre áll majd.
Sérülés miatt kihagyja viszont a találkozót Harry Maguire, így újabb névvel bővült a csapat hiányzóinak listája.
UTAZÓ KERET A BAYERN ELLENI MECCSRE (A)
Kapusok: Altay Bayindir, Tom Heaton, Andre Onana, Radek Vitek.
Védők: Victor Lindelöf, Lisandro Martinez, Sergio Reguilon, Diogo Dalot, Jonny Evans.
Középpályások: Bruno Fernandes, Christian Eriksen, Casemiro, Facundo Pellistri, Scott McTominay, Dan Gore, Hannibal.
Támadók: Anthony Martial, Marcus Rashford, Rasmus Hojlund, Alejandro Garnacho, Omari Forson.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Bayern München - Manchester United
Bajnokok Ligája csoportkör, 1. mérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló