Erik Mount várható fontos szerepéről
Erik ten Hag elégedett azzal, ahogyan Mason Mount hozzájárult csapata teljesítményéhez mióta visszatérhetett sérüléséből.
A Vörös Ördögök újdonsült 7-ese a Wolves és a Tottenham elleni első két mérkőzésen kezdő lehetett a szezonban, de egy sérülés következtében a következő öt tétmérkőzést kihagyni kényszerült az angol válogatott játékos.
Múlt héten, a Crystal Palace ellen 3-0-ra megnyert Ligakupa mérkőzésen Mount ismét a kezdőcsapat tagja lehetett és nagyon energikus játékkal rukkolt elő.
Emellett kezdett a Palace elleni vesztes bajnokin és az e heti, Galatasaray ellen elbukott Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen is és bár ezek az alkalmak csalódással végződtek, az ő játéka a pislákoló fényt jelentette az alagút végén.
A Brentford elleni, szombat délutáni bajnokit megelőzően Erik ten Hag arról értekezett, mit hoz Mount csapata játékába.
"Nagy részt vállhat [abból, amit itt szeretnénk elérni]" - kezdte a holland szakember.

"A játékunkból az előkészítésekben, a kapcsolatok megteremtésében és a támadó szekció játékba hozásában tudja kivenni a részét."
"Rendelkezik azokkal a képességekkel, hogy energiát kölcsönözzön és kombinatív játékkal segítse a labdát eljuttatni a támadókhoz."
Bár láthatóan első sorban a támadásépítésekben vállalt szerepét emelte ki menedzsere, de nem csak ott nyűgözte le őt a 24 éves játékos.
"Emellett a védekezésbe való átmenetek során, presszingben és védekezésben is nagyot dolgozik. Már most nagyon fontos játékosunkká vált, mert rengeteg erőfeszítést tesz a csapat érdekében."
"Ha sikerül javítanunk a csapaton belüli kapcsolatokon és összjátékon, akkor ez még hangsúlyosabbá fog majd válni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League, 8. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |