Manchester United N - Leicester City N 1-1

A Manchester United hátrányból fordított és meg kellett elégednie a döntetlennel a Leicester City ellen, miután a Rókák elleni női Szuperliga találkozó 1-1-re végződött.


Annak ellenére, hogy a Vörös Ördögök domináltak a Leigh Sports Village-ben, a Leicester volt az, aki egy óra elteltével Aileen Whelan jóvoltából vezetést szerzett a Rókáknak, a vendégek kapitánya szinte szabadon lőhetett kapura. 

 

A United azonban hét perccel később visszavágott, Katie Zelem szögletéből Maya Le Tissier elsöprő fejesének köszönhetően.

 

A Vörös Ördögök otthon fogadták a Leicester City csapatát a 2023/24-es női liga soron következő fordulójában, ami más sorozatban harmadik hazai mérkőzése volt a United hölgyeinek. A mérkőzés mindössze hetedik percében a hazaiak védője, Gabby George sérülést szenvedett, emiatt ápolásra szorult, végül el is kellett hagynia a pályát.

 

Miután Jayde Riviere becserélésével folytatódott a mérkőzés, Hannah Blundellre jobb oldali védő helyett a bal oldali védőként számított Skinner a továbbiakban, fokozatosan bele is lendültek a játékba és az első igazi esélyüket Zelem szögletéből szerezték. Melvine Malard két próbálkozását is blokkolta a Leicester hátsó alakzata. 

 

Janice Cayman jóvoltából, 20 perc elteltével Willie Kirk csapatának  is meg volt az első helyzete, de a kapu mellé lőtt. Ettől kezdve az első félidőben Marc Skinner csapata dominált, Nikita Parris és Malard jól játszottak össze, de előbbi nem tudott gólt szerezni, köszönhetően Janina Leitzig bravúrjának a vedégek gólvonalán. 

 


A Rókák hálóőre a félidő kulcsszereplőjévé vált, többször is hárítani tudott. Nem volt ez máshogy Zelem helyzeténél sem, miután egy szépen felépített támadást blokkolt. 

 

A félidő legjobb próbálkozását a hosszabbításban láthattuk, amikor Hinata Miyazawa  próbálkozása a keresztléc alját találta el. A támadást Riviere indította el a jobb oldalon, aki a labdát bevitte a tizenhatoson belülre, de Hinata csak nézni tudta, ahogy a félfordulatos lövése a lécen csattan, Malard pedig a következő próbálkozást fölé fejelte. 

 

Miyazawa következő próbálkozását Leitzig pillanatokkal később ismét hárította, majd a német kapus az első 45 perc utolsó akcióját is meggátolta, így a szünetre kiegyenlített állással vonulhattak a csapatok.

 

Skinner csapata ott folytatta, ahol a szünet után abbahagyta, de hiába az egyoldalú dominancia és egykapuzás, 30 perccel a mérkőzés vége előtt hátrányban találhatták magunkat, miután Whelan a Rókáknak megszerezte az előnyt. Egy rutinos szabadrúgást a csapatkapitányuk elé fejeltek, aki a hátsó kapufa mellett jól helyezkedett és Earps fölött bekotorta a labdát. 

 

A Vörös Ördögök azonnal megindultak előre az egyenlítésért. Parris a második félidőben becserélt Leah Galton irányába adott egy ígéretes labdát a kapu elé, de egy utolsó utáni fejes megakadályozta, hogy a 11-es mezszámú játékosnak sikerüljön helyzetbe kerülnie.

 

Zelem állt oda az így keletkezett szöglet elvégzéséhez és Le Tissier elé kanyarította a labdát, aki lefordult a védőjéről és az alsó sarokba fejelte a labdát, ezzel kiegyenlítve a találkozó állását.

 

A második félidőben a két gólon túl nem sikerült igazán lendületbe jönnie a csapatoknak és egyik fél sem tudta kihasználni a hosszabb szünetet. A United legjobb esélye a késői játékrészben Parris révén alakult ki, aki fejesével csak a kedélyeket borzolta, gólt nem tudott kipréselni csapata számára. 

 

A játékvezető sípszava nem sokkal később meg is szólalt, jelezve, hogy a pontokat elosztják a csapatok maguk között. Skinner Vörös Ördögök figyelmének középpontjában mostantól a szerdai, Paris Saint-Germain elleni találkozó áll, a női UEFA Bajnokok Ligája második fordulójának kiegyenlített párharcának második mérkőzésén, miután otthon 1-1-es döntetlent értek el a csapatok.

 

A bajnokságban legközelebb az Everton csapatánál vendégeskedik a United női szakasza október 22-én 13:00-kor, ahol javíthat mérlegén, ugyanis visszacsúszott ezzel az eredménnyel a 6. helyre. 

 

Összefoglaló:

United: Earps; Blundell, Le Tissier, Turner, George (Riviere 9 (Evans 75)); Ladd (Williams 57), Zelem; Garcia (Galton 57), Miyazawa, Malard (Toone 56); Parris.

Nem használt csere: Tullis-Joyce, Rabjohn, Naalsund, Irene G.

Gólok: Le Tissier 67. 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!