Rekord éves bevétel mellett is veszteséges volt a United
A Manchester United rekord bevételről adott számot a 2022/23-as szezon kapcsán, azonban a klub így is veszteséges volt.
A Vörös Ördögök az előző idényben 648.4 millió font bevételt generáltak, amely 11 százalékos emelkedést jelent a 2021/22-es szezonhoz képest és egyben meg is döntötte a korábbi 627 millió fontos bevételi rekordot, amit még a 2018/19-es szezonban produkáltak.
A kimagasló pénzügyi eredmény annak ellenére jött össze, hogy a manchesteriek az Európa-ligában szerepeltek, amely sokkal kisebb közvetítési bevételt jelentett a klubnak a Bajnokok Ligájához képest. Ezt ellensúlyozta a kereskedelmi tevékenység, amelyben első alkalommal átlépve a 300 millió fontos álomhatárt, az előző pénzügyi évhez képest 45.1 millió fontos (17.5%) emelkedés produkálva 302.9 millió fontot kasszíroztak.
Segítségükre volt az is, hogy több mérkőzést rendezhettek az Old Traffordon, ugyanis az angliai kupasorozatokban csak hazai mérkőzéseket rendeztek. Így Erik ten Hag legénysége az előző szezonhoz képest héttel több mérkőzést játszott az Álmok Színházában, amely a meccsnapi bevételek 25.9 millió fonttal történő (23.4%) emelkedését jelentette.
A szinte minden fronton növekvő számok ellenére a United mégis 28.7 millió fontos veszteséggel zárta a pénzügyi évét. De ez még mindig sokkal jobb, mint a 2021/22-es szezonban, amikor 115.5 millió fontos mínuszban végeztek.
A bérekre az előző szezonhoz képest 52.8 millió fonttal kevesebbet, 331.4 millió fontot költöttek, amely nagyban a Bajnokok Ligája szereplés elmaradása miatti fizetéscsökkentéssel hozható összefüggésbe.
A United hosszú távú adóssága változatlanul 650 millió dollár és ahogy az előző évben sem, úgy ebben az időszakban se történt osztalékfizetés a tulajdonosok felé.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 8. fordulóOld Trafford
2024-10-19 16:00
Premier League 7. forduló
Villa Park
2024-10-06 15:00
2024-10-03 21:00
2024-09-29 17:30
2024-09-25 21:00
2024-09-21 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 7 | 13 | 2 | +11 | 18 |
2 | Manchester City | 7 | 17 | 8 | +9 | 17 |
3 | Arsenal | 7 | 15 | 6 | +9 | 17 |
4 | Chelsea | 7 | 16 | 8 | +8 | 14 |
5 | Aston Villa | 7 | 12 | 9 | +3 | 14 |
6 | Brighton & Hove Albion | 7 | 13 | 10 | +3 | 12 |
7 | Newcastle | 7 | 8 | 7 | +1 | 12 |
8 | Fulham | 7 | 10 | 8 | +2 | 11 |
9 | Tottenham | 7 | 14 | 8 | +6 | 10 |
10 | Nottingham Forest | 7 | 7 | 6 | +1 | 10 |
11 | Brentford | 7 | 13 | 13 | 0 | 10 |
12 | West Ham | 7 | 10 | 11 | -1 | 8 |
13 | Bournemouth | 7 | 8 | 10 | -2 | 8 |
14 | Manchester United | 7 | 5 | 8 | -3 | 8 |
15 | Leicester City | 7 | 9 | 12 | -3 | 6 |
16 | Everton | 7 | 7 | 15 | -8 | 5 |
17 | Ipswich Town | 7 | 6 | 14 | -8 | 4 |
18 | Crystal Palace | 7 | 5 | 10 | -5 | 3 |
19 | Southampton | 7 | 4 | 15 | -11 | 1 |
20 | Wolves | 7 | 9 | 21 | -12 | 1 |